Hudi József (szerk.): Hunkár Antal visszaemlékezése és iratai - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 6. (Pápa, 2004)

Hunkár Antal visszaemlékezése

poharukba, kért az adjutáns, csak egy iczényit ha ebből vihetne generálisának, mivel a franciák a veres bort igen szeretik, és itt, a Dunán túl veresbort még sehol sem kaphattak. Arra az atyám mondotta: „Mit, estik egy iezét? Küldök a generálisnek 10 akót!”

Akkor ismét felugráltak, öszve csókolták, és kérték, hogy azután ne panaszolkodjon ám, mintha ők azt úgy csikarták volna ki tőle, és ő ezt nemesi parolájára255 nékik meg is ígérte. Már erre az adjutáns bátyámat felszólította, menne el velők Bőnyre a generálishoz, kérjen tőle salva gvardiát,256 habár 20 embert: ő bizonyosan fog nyerni annyit ennek a derék úri háznak védelmére. Amint is szegén)' bátyám velők elmene Bőnyre, és egy nagy árkusra írott levélen kívül még két lovast is hozott salve gvardiául, de amint 6 ökrön a veres bort Bőnyre vitték, az első hajszás ökör egy franciát agyonszurt, a két béresnek még sem lön semmi baja; hazajöttek az ökrökkel minden hántás nélkül, és igy szegény édes atyám a maga okos feltalálásával szépen megvédette vagyonát.

De midőn junius 27-én a két legénynek (mert bátyám csak kettőt hozott Bőnyről) bé kellett az ezredhez rukkolni, már akkor nagy búban maradtak a háznál, és amint 29-én regvei az öreg ur Győr felé nézve csak látja, amint az örsi mezőt egy egész hadsereg elözönli, és az egyenesen alá tartva az országúton mifelénk jön. És amint mindinkább közeledének, és már a kis erdőt is elérték, ily nagy szorongatás- ban csak látja, hogy két lovas a többi közül kiugrat, és a kastély felé siet. Ráismervén az itt volt legényre, elejbék leszalad, azok pedig kardot rántva a kapu közé állottak, azt mondván olaszul, hogy csak bort és kenyeret, ami van, készítsenek, hogy lehessen az éheseknek adakozni.

Már kissé vártalva jött sok száz meg száz, ki lovas, ki gyalog, de az öreg ur a salva gvardia nagy árkust mutatta, a két legény pedig senkit a kapun bé nem ereszte, kenyeret pedig, a meddig lehetett, meg bort egy tiz akós hordóból adogatván mintegy fél óra múlva mind eltávozta. Pedig sok gyalog, minüiogy Macdonald maréchal tízezer emberrel három órakor regvei Győrből elindulva kilenc órakor Nyeszkenyén volt, igy a szegény gyalog letérdepelve könyörgött, kiáltva: „Du pain! Du pain!”257

Midőn tehát a hadsereg eltávozott, a két legényt édes atyám megakarta ily önkénytes nemes tettükért ajándékozni, de ők semmit sem vevének el, hanem lovaikat sarkantyúba kapva elnyargaltak. Mert jól tudom, hogy az egész hadjáratukon ily jó dolguk aligha volt, mint Szolgagyőrött, azelőtt, mert lovuk csak úszott az abrakban, mindenik ló mellé egy cseléd állíttatott, vigyázva, hogy meg ne zabálja- nak, azokat egész nap kefélték s mosták, még is hasig állottak a szalmában; a két legénynek egész nap kávé, pecsenye, bor, és ezért egyike éjjel-nappal felváltva mindég fegyverben állott a kapunál, s midőn bémkkoltak, az öreg ur mindeniknek száz forintot ajándékozott. Íme, hogy megtérítették magok emberségével a jó tartást és adományt!

nemesi becsületszavára (olasz)

'56 salva quardia (latin) = védőőrség, testőrség

Kenyeret! Kenyeret! (francia)- 69