Hudi József (szerk.): Dunántúli egyházleírások a XVIII. századból - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 5. (Pápa, 2002)

Hadi József–Jakab Réka: A Dunántúli Református Egyházkerület 1774-ben

22

Bevezető tanulmány

2. sz. táblázat

A Dunántúli Református Egyházkerület reformátusságának települési megoszlása 1774-ben

Sorsz.

Egyházmegye

Összeírt (virágzó, árva) eklézsia

Egyéb, reformátusok lakta település

Összes

település

1.

Barsi

52

6

58

2.

Komáromi

16

6

22

3.

Pápai

65

64

129

4.

Peremartoni

36

—

36

5.

Somogyi

8282

6.

Tatai

15

18

33

7.

Veszprémi

4444

Mindösszesen

404

Az egyházkerület reformátusságának többsége uradalmi alárendeltségben, kisebb része köznemesi birtokon (szintén földesúri függésben) vagy nemesi községben, közbirtokossági szervezetben élt. Általánosságban megállapítható, hogy az eklézsiák kis lélekszámú (500-1000 lakosú, ill. 500 alatti) településeken működtek, többségük szerény vagyonnal bírt, ami 1781 után is meghatározta működőképességüket.

A későbarokk kor rekatolizációjának eredményességét garantálta, hogy az állam, a vármegyék, továbbá a katolikus klérus egyértelműen támogatta, a katolikus nagybirtokosok és köznemesek pedig vagy aktívan támogatták, vagy eltűrték a katolikus egyházszervezést.34 A protestáns köznemesek sok esetben nem tudták megakadályozni vallásuk térvesztését.

Ha figyelmesen végigolvassuk az 1774-es egyházleírást, kibontakozik előttünk az a folyamat, amelynek során a Dunántúl vallási képe átrendeződött: a XVII. században a török hódoltság területére vagy peremzónájába eső, virágzó dunántúli protestáns eklézsiák a következő században hanyatlásnak indultak, háttérbe szorultak, miközben a katolikus egyház újjászerveződött és megszilárdult. A XVII. század derekán még többségében protestáns lakosságú vármegyék helyén egy évszázad múltán már katolikus többségű vánnegyéket találunk.

34 Több katolikus főrendi família (pl. a vázsonykői gr. Zichy család) türelmes volt a vázsonyi és palotai uradalomhoz tartozó református jobbágyaival szemben. A gazdasági racionalitás is szerepet játszott abban, hogy az egyházi földesúr (pl. a veszprémi káptalan) a tisztán református falvak némelyikében nem számolta fel a református egyházat; megelégedett a katolikus plébánia újjászervezésével.