Hudi József (szerk.): Francsics Károly visszaemlékezései - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 3. (Pápa, 2001)
Visszaemlékezések
gának, kivált ha még azt is hozzáteszem — folytatá mosolyogva és erősen rám nézve —, hogy Pesten még egy vagy két ebédet is fizetek. Megvallom, kissé kaptam az alkalmatosságon, nem azért, hogy Ory nekem ingyér utazhatást és ebédeket igére — mert én élősdi soha sem voltam —, hanem hogy barátságosabb és Sófi részére kellemesebb alkalmam soha nem fordul elő többé, neki Pestet megmutathatnom. Ennek következtében egyik este beleegyezék, hogy elmegyek, még csak magamban azon gondolkodám, hogy vajon Sófi is beleegyez-e, hogy velünk jön, azonban nem sok unszolás kelle, mert midőn kérdém őt, hogy lesz-e hát útitársunk, szemérmes pirulással azonnal igent monda. Ory kitűzé az indulónapot, s távozott. Másnap principálisomtól kérém az utazáshozi engedelmet, ki is minden további gondolkodás nélkül tüstént beleegyezett, azon figyelmeztetéssel mindazonáltal, hogy erszényem kötejét kissé megszorítsam, mert az ilyen utazások úgymond néha igen sok pénzbe szoktak kerülni. Még előbb az a kérdés, gondolám magamban, hogy minekelőtte erszényem kötejét megszorítanám, honnan teszek bele útiköltséget, mert egész birtokomban alig találkozott 3 váltó forint. Sófi erszényében bíztam, melyből párszori Pestre utazás is kikerült volna, csak az az egy gondolat taszíta vissza, hogy valahányszor még Sófitól pénzt kölcsönöztem, mindenkor igen szigorú kérdő alá vont, minekelőtte a kívánt összeget kezembe adá. Most az egyszer azonban nagyba csalódtam gondolatommal, mert alig végezék principálisommal, Sófihoz siettem, s alig adám tudtára, hogy nekem ezen utazáshoz pénzem nincs, késedelem nélkül kérdé: — Hát mit gondolsz, édes Karim, mennyire lenne szükséged? Soha ily gyorsan nem ajánlá tárcáját, mint ekkor! — Gondolom, úgy 70-80, vagy 100 váltó forint elég lenne — felelék rövid gondolkodás után. — Nem tudnám, hová tennél száz forintot, édes Karim — mond Sófi minden gyors ajánlata mellett is savanyó képet csinálva —, untig elég lesz 80 forint is, még annak egy része is hazajöhet. Akármennyi lesz hát, gondolám, csakhogy lesz, s elfogadám a 80 forintot, azonnal előleges útikészületeket is tevénk, s örömmel néztem indulónapunk elibe, s nehezen vártam azt. Június 27-én tehát, már hajnali 4 óra előtt egy könnyű, bőremyővel fedett Steier kocsi dörömböze velünk a palotai poros országúton. Répási nevezetű sváb paraszt, ki akkori időben leghíresebb fuvarozó kocsisember volt Veszprémben, ragadtata bennünket hatalmas, jó két fekete lovaival, mintha lopott volna. Az idő gyönyörű volt! Palotára érvén, egyik kocsmába szálltunk, hol leszállván kocsinkról, kocsisunk figyelmeztete bennünket, hogy reggelizésünkkel iparkodjunk, mert ő
