Hudi József (szerk.): Francsics Károly visszaemlékezései - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 3. (Pápa, 2001)
Visszaemlékezések
Reggeli 8 órakor igen sok katonaság jött. Fegyvereik voltak puska, dárda, kasza és vasvellák. 7 ágyúik is voltak, melyek közt egy fából volt készítve, izmos vasabroncsokkal ellátva. A Pápa felé vezető országút mellett fekvő gyöp- re mentek ki tábort ütni, de a szörnyű eső, mely szakadatlan esett, csakhamar vissza, bekergeté őket a városba, hol délre mind elszállásoltatott. Csak ágyúik maradtak kinn a táborhelyen, az azokhoz tartozandó őrökkel. Városunk — dacára annak, hogy zsúfolva volt katonasággal — oly csendes volt, hogy az utcákon alig lehete egy-két embert látni, annál kevésbé katonát. Pedig úgy 3 körül az eső is megszűnt esni. Alkonyati 4 és 5 óra közt azonban egyszerre nagy nesz támadt, a katonaság csapatonként ment fegyveresen a Korona című vendéglő felé, s midőn többektől ennek okát kérdezőm, feleletül kaptam, hogy valakit agyonlőnek. Alig is került bele pár óra, mialatt az utcák mind jobban tellettek emberekkel, egyszer csak jött nagy csapat fegyveres katonaság, köztük két egyének, egy tisztán öltözött férfi, fehérvári lakos (a hír azt kürtölte, hogy fehérvári polgármester lett volna) olyan 50 évesnek látszó jó kinézésű ember, és egy olyan 60 évet eláruló agg nő, kifelől azt mondták, hogy a fehérvári káptalan nagyprépostjának húga lett volna.378 E két szerencsétleneket kísérő a fegyveres katonaság a palotai utcán ki, s mindjárt a szélső házon kívül balra kanyaroda a gyöpre, s nem messze egy kis dombot — melyre a két szerencsétlenek állítattak — foga körül. ítéletök felolvastatott, honárulás volt bűnök, néhány áruló leveleik elfogat- tatván. Nem telt bele tíz perc, roppantak a puskák, s ők megszűntek lenni. Amint a sokaság közt kis Földes Károllyal hazafelé jöttem. Lehete hallani a mindenféle sok beszéd közt, hogy a két szerencsétlenek megérdemlették sorsukat, mert gaz sárga-fekete hazaárulók voltak, az osztrák hadsereg által több hazánkfiait már felakasztatták, s a fehérvári szerencsétlen nagy executiónak is nagyjába ők lettek volna eszközlőik s. a. t. 21-én alkonyati 5 órakor szokatlan zsibongás támada városunkban, katonáink sürögtek, forogtak, mintha indulóra készültek volna. Fél hat órakor már hallatszott, hogy mind elmennek. S 6 órakor már indultak is. Hogy hová mennek, azt megtudni nem lehete, minthogy talán még legfőbb tisztjeik sem tudták, merre mehetnek. Mindazonáltal, hogy a palotai utcán mennek ki városunkból, annyit megtudhatánk. Ennek következtében én előbb kész lettem az útra, mint katonáink, pipát, dohányt, esernyőt — mert az eső nagyba esett — vettem magamhoz és siettem ki a városból a palotai útra. A Kádárta felé betérő útig siettem előre, s ott az árokpartra felállva vártam, míg egyszercsak eleibém ért a sereg eleje. Mely Kádárta felé tért be. Legelői lovagoltak vagy 30 huszárok, kik után gyalog fegyveres katonaság haladt siető lépésekkel előre. Ezek után jöttek 10 ágyúk, melyeket kevert 378 A férfi Kapi József fehérvári városi szenátor volt, s a város hódoló nyilatkozatát vitte Pákozd felé gróf Falkenhayn táborába, de Mednyánszky Sándor szabadcsapata elfogta. Társa Valenták Anna, a Badenbe menekült Farkas Ferenc fehérvári nagyprépost házvezetőnője volt, gazdájának írt levelét a postán fogták el. Vö. VSURGAI HORVÁTH-HUDI-KOVÁCS 1998. 4400-442. 259
