Hudi József (szerk.): Francsics Károly visszaemlékezései - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 3. (Pápa, 2001)
Visszaemlékezések
fegyveres nép követe, kik után ismét 6 ágyúk és ismét fegyveres nép jött. Azután jöttek az ágyúkhoz tartozandó több társzekerek, aztán jöttek a csak akkor felállított újoncok nagy mennyiségben, fegyver nélkül. Kiket több vármegyékből összeszedett különféle pandúrok s hajdúk kísérének, mind kettős csövű puskákkal. Végre legutoljára jöttek számlálhatatlan sok szekerek, hintók, melyeket különféle öltözetű lovasok kísértek. Egy egész óra hosszába került míg a vonal elhúzódott előttem, mialatt én mindig azon helyen állva pipázgattam, s néztem a soha nem látott sokaságot. Hol egyik, hol másik kezembe kapva esernyőmet, mert az eső meg minden perc múltával jobban locsogott és suhogott esernyőmön. Az utolsó ember elmente után megindultam helyemből, s hazafelé iparkodtam. Alig haladtam vagy 10 lépést, Szőnyegi szűcsmester bújt esernyőm alá s kapaszkodott karomba. — Ejnye, de furcsa világba keveredtünk, barátom — úgymond, midőn mellém jött. — Bizony furcsába — felelék —, s ki tudja, milyenbe keveredünk még ezután. Mennyi ember szenved csak itt most ezen borzasztó esőben, hát még az egész országban mennyi szenved nem csak esőt, hanem nagyobbnál nagyobb nyomort, melyeket mi nem látunk. Hány ezeren fosztatnak meg vagyonaiktól, sőt életektől is, ki a csatákban esik el, ki itthon az igazságtalan törvény útján végeztetik ki az életből s. a. t. Ki győzné azt mind elsorolni, ami most hazánkban gazság, ármány, rablás, gyilkolás történik, mind kisebb, mind nagyobbak közt. Több ilyen beszédet folytatva, eső közt, sárban, vízben topicskolva, 8 órai harangszókor értünk a városba, melynek utcáin — mintha minden ki lett volna halva — majdnem halotti csend volt. 25-én szombat volt. Jókor reggel már jártak házról házra városhajdúk, poletások hírt adni, hogy a ma jöendő379 katonáknak minden házigazda köteles egy font húst, kenyeret és minden katonának egy icce bort adni ebédre és ezt folytatni minden nap, míg csak nálunk lesznek szállásolva. Nagyon gyönyörű kis meglepetés volt ez egész városra nézve, de különösen a szegényebb rendbeliekre, kiknek az akkori nőttön növő drágaság következtében magoknak is szűkre volt szabva az élelem mindenféle neme. Hozzánk is szállásoltattak négy darab olasz vitézek, kik déli fél tizenkettőre szerencsésen be is köszöntöttek hozzánk. Sófím anyja olyan egy öregasszony volt, hogy amiatt bizony éhen, szomjan megdögölhettek volna olasz vitézeink, s bármit elkövettek volna rajta, ő nem készített volna nekik ebédet semmiért se. Hogyan is? Mikor enmagának sem készített soha. Tehát a mi nyakunk törött a dologba, cselédünk nem lévén, én reggel megvittem volt a húst, Sófi meg készítette az ebédet. Az volt szerencsénk, hogy másnap korán elhagyának vitézeink. Más házba szállásoltatván. 879 jövendő, érkező 260
