Hudi József (szerk.): Francsics Károly visszaemlékezései - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 3. (Pápa, 2001)

Visszaemlékezések

valahová, nem tűrhetem a háttal ülést, s valahányszor láttam, hogy nekem ezen ülés jut, azonnal a kocsis mellé szedtem-vettem magamat. Ezen útra indulásunkon is tehát - noha elindulásunkkor beültem ugyan Oryvel és Sófival szemközt a kocsiba, de alig vártam, hogy kiérjünk Veszprémből, azonnal a kocsis mellé vergődtem. S így értünk Palotára, onnan pedig tovább Fejérvár felé.

Fejérvárra érvén kocsisunk miféle kurta kocsmába hajta be velünk, nem tudom, csak annyit tehát, hogy midőn annak tágas udvarán leszálltunk kocsinkról, megszólíta bennünket kocsisunk, mondván:

— Igen jól cselekednék az urak, ha — minekutána még dél úgy sincs — itt nem ebédelnének, hajtsunk el Nyékig, ott legalább én is isten igazába megetetnék, s pár óráig lovaimat kipihentetném, annak utána majd elhajtanánk sebes vágtatást Pestig, mert ha isten és lovaim velem egy akaraton vannak, én még ma Pesten akarok vacsoráim.

— Igen okosan van, Répási barátom — felelék —, csak iparkodjon tehát, mi azonnal felülünk ismét kocsijára, mihelyst mondani fogja. Menjünk hát csak a közönséges vendégszobába — folytatám Oryhez és Sófíhoz fordulva —, ott is megihatunk egy pohár sört, mert az nem lesz rossz ebben a nagy melegben, kivált, ha jó van korcsmáros uram körében.

Bemenőnk tehát a közönséges vendégszobába, melyben is maga a korcsmáros — egy fanyar tekintetű, sovány ember — pincérkedett. Két icce sört parancsolánk, melyet midőn a sápadt korcsmáros eleibénk teve, mohón estünk neki Oryvel, de alig ízlelénk meg, egyszerre letettük üvegjeinket.

— Van-e az úrnak sörinéi jobb bora? — kérdém a barátságtalan korcsmá- rost —, hozzon egy iccét és egy üveg savanyó vizet.

Szó nélkül, de olyan tekintettel, mintha mondani akarta volna, hogy ilyen ember mint te, bizony megihatná még azt a sört — fordult el tőlem a korcsmáros, s egy iccés palackot ragadván kezébe, ment vele ki a szoba ajtón.

— Most legalább friss és jó bort kapunk a pincéből — mondám Őrynek, mely szavaimat alig mondám ki, már előttünk is termett az icce bor egy üveg savanyó vízzel együtt. Melyből az eleibénk rakott alkalmas tiszta két poharakba azonnal töltöttem a majdnem savó színű, homályos borból, csak úgy víz nélkül számhoz emelém, rátekinték Oryre, s ráztam fejemet.

— Ez egyik savanyóbb a másiknál, sör mint a bor, bor mint a sör — mondám, midőn poharamat kissé bosszúsan lekoccintám az asztalra. S Ory nem ért rá felelni, mert azon pillanatban lépett be kocsisunk, jelentvén, hogy ő már készen áll kocsijával.

— Hála isten! — mond Ory engem kinevetve —, menjünk hát csak, hogy mentül előbb haladjunk.

Csakhamar kifizeténk sört, bort, vizet, kimenénk kocsinkhoz — mialatt kocsisunk hátrahagyott borunkból vendégeskedett — felültünk, kocsisunk is szaladt és felugrott ülésére, s hajtott velünk Nyék felé.

96