Hudi József (szerk.): Francsics Károly visszaemlékezései - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 3. (Pápa, 2001)

Visszaemlékezések

garasokkal pótolni, egy kenyeret, vagy egy szekér fát venni s. a t., sőt ami nagyobb, gyakran kelle anyjának néhány forintokat kölcsönözni, melyet osztán vagy soha sem látott többé, vagy ha megkapta is, újra megszolgáltatta vele anyja pörlekedéssel és sértő felhányásokkal.

Pedig Istenem, gyakran szűkült volna a házikör, ha Sófi meg nem nyitja erszényét, melyért mindenkor a leghálátlanabb gorombaságokat nyeré jutalomul. Ezen esztendőben adott anyjának egyszerre 150 váltó forintokat, melyeket mindazonáltal — hogy mégis reménysége lehessen valaha visszakaphatni — én adtam át, s én vettem róla írást. így cselekedtünk vele azután későbbi években is, mert vajmi sokszor kelle neki kölcsönöznünk, hol többet, hol kevesebbet, melyeket ugyan mindenkor Sófi tulajdon keresményéből, hanem mindenkor az én nevem alatt. így adósa anyja még ma is, midőn ezen sorokat írom, vagy 300 forintjaival. Mindazonáltal haladjunk csak odább, majd előfordul minden sorba, amint ment.

1837-ik évi január 14-én Sófi ifjabbik testvére, Zsuzsi is férjhez ment valami Pongrác Sámuel nevezetű csizmadiamesterhez.

Hárman maradtunk csak a házban — Sófi, anyja, és én. S hittük Sófíval, hogy ezentúl mentve leszünk a kellemetlen házi viszálykodásoktól, s békés csendességben fogjuk élni napjainkat. Azonban mennyire csalódtunk véleményünkben! Hisz többen tartozónk a házhoz, sokkal több baj is adá elől magát, mint azelőtt, melyeket itt elősorolni szükségtelen és fölösleges volna, csak annyit mondok mégis, hogy háztájunk örökös bajjal s nyughatatlansággal volt teljes. S ha még azt is mondom, hogy valamint üdvömet, úgy poklomat is ezen házban találtam, nem mondok feleslegeset. Mindazon pokolbeli kínokat azonban, melyeket e ház számomra készített, Sófimhoz vonzó határtalan szerelmem enyhíté. Jöttek pedig elől oly kínzó napok, melyeket leírni nem lehet, kimondani ember nem képes.

Az idő azonban csak múlt, egyik év a másik után lejárt, s mi évről évre egyformaságban sínlődtünk. Önállásról, összekerülésről gyakran fordult elő szó köztünk.

Apám majdnem minden esztendőben meglátogatott, kinek is tehetségem szerént mindenkor adok néhány forintokat, mely adakozásom köztünk majdnem mindenkor egy-egy kis civakodást szüle.

92