Hudi József (szerk.): Francsics Károly visszaemlékezései - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 3. (Pápa, 2001)
Visszaemlékezések
IV. 1812 nyarán Francsics Zsófi és egy Őry nevű veszprémi gyógyszerészsegéd társaságában Palotán, Fehérváron, Nyéken át Pest-Budára kirándul. A főváros megtekintése, a városi élet mégsem okoz neki osztatlan örömet, meri hősünket — bár igyekszik palástolni — kínzó féltékenység gyötri. E zernyolcszáznegyvenkettőben Pestre valék. A lánchíd oszlopainak építéséhez megkívántaié gerendák azon nyárban verettek iszonyú zuhogással a Dunába. Amerre mentünk hosszat az országúton 50-60, talán száz mázsás kövek is hevertek, a leendő hídhoz tartozandók, gyönyörű fehérek, 4 szegre faragva. Valami Ory nevezetű gyógyszerárussegéd volt akkor Veszprémben, ki is már azelőtt több évekkel kezde bormérés alkalmával Jákói házba járni. Naponként mélyebb barátság köte össze bennünket, úgyannyira, hogy midőn a bormérés szabad ideje lejárt is, Őry nem oly gyakran ugyan, de mégis legalább minden kimenőnapjain rendesen megjelent nálunk. Számtalan víg estéket tölténk együtt, többedmagunkkal egész éjjeleket keresztül kártyáztunk, s nem egyszer készítteténk Sófival jó vacsorákat. A barátság annyira nőtt köztünk, hogyha Ory történetből valamelyik kimenőnapján, vagy legalábbis estéjén meg nem jelent nálunk, nem voltunk egészek. 0 is, midőn máskor eljött hozzánk panaszkodva, hogy mily rosszul esik neki, ha a történet őtet kimenőnapján valamerre máshová, s nem mihozzánk vezeti. Nem nekem panaszkoda ő azonban, mert még máig sem hiszem, hogy az én barátságom vadászata hozta őt oly szorgalmatosán minden kimenőnapjain hozzánk, jól tudtam, hogy ő Sófi tisztelője s nem az én barátom, de nekem ő azért mindenkor szívesen látott vendégem volt. Jól lehet, azt is jól tudtam, hogy mi csak színes barátok voltunk - mert Sófi előtt mindegyőnk nyilatkozott -, mégis midőn találkozánk a legforróbb barátsággal rázánk meg egymás kezét, és így folyvást a legnagyobb barátság színe alatt folyt le köztünk talán 6 vagy hét év. Orynek a feljebb említett évben, bizonyos dolgai eránt Pestre kelle utaznia. Mégpedig június 28-án ott múlhatatlan megjelenni. Hó elején engem felszólíta, s utána következő napok estéjén nálunk gyakrabban megfordulván unszola, hogy menjek el vele Pestre. — Vigyük el — úgymond — velünk Sófít is. — Mit csinálnék én Pesten? — mondám unszolására —, hisz nekem ott dolgom nincs, amúgy pedig sétautat csinálni sokba kerül szegénylegénynek. — Nos, mibe kerül? — úgymond hévvel —, nekem mindenesetre Pestre mennem kell, akár lesz valaki útitársam, akár nem, kocsit fogadnom kell, tehát úgy fogadom a kocsist, hogy hárman leszünk utazandók, ha pár forinttal többet kell is fizetnem, én megfizetem az egész kocsibért, s mibe kerül akkor ma-
