Hudi József (szerk.): Francsics Károly visszaemlékezései - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 3. (Pápa, 2001)
Visszaemlékezések
mely ostobaság engem, midőn megtudám, annyira bántott, hogy ott már nem volt maradásom, s benneteket is nógatnom kelle. — Igaz barátom, hogy sértő tréfája által nagy neveletlenséget árula el Salamon, de már megtörtént, azért nem kellett volna eljönnünk, hadd néztem volna meg jól azt a kis, sánta leányt. Ilyen beszédek közt műhelyemhez érénk, szétoszlánk, egymásnak jó éjszakát mondván ki-ki haza, mi is Salamonnal bemenénk és nemsokára lefeküdtünk. A fiatal bűnös mellettem az ágyban nagy hamar elaludt, engem pedig ébren talála a virradat, vesztemre mentem volna kukoricát fosztani! Szüntelen előttem lebegett a szép, fekete szemű leány, ha behunytam szemeimet azon gondolattal, hogy majd úgy elalszom, mintha vállamnál fogva rázott volna és mondta volna, hogy ébren legyek, ha felnyitottam mindenfelé őt láttam a setétben, álmatlanságomban fel-felkeltem, kinéztem az utcára, hol ott is Őrá találtak szemeim, kimentem szűk udvarunkba, minden szegletből ő mosolyga felém, feltekintek a csillagos kék égre, onnan is a csillagok közül az ő két szemei ragyogtak hegyibém, sokkal fényesebben az égi csillagoknál. Bementem ismét, nyomban követett, s én szüntelen ővele foglalatoskodva álmatlan töltém az éjjet. Ezen gondolat: "csak már oly felette sánta ne volna, hogy legalább mankóval ne kellene járnia", számtalanszor fejembe ötlött, s anélkül, hogy sántítani láttam volna, magamban átkoztam a sorsot, történetet és mindent. Végre nagy kínosan megvirradt, melyet alig várva felkeltem, s gyorsabban, mint máskor, felöltöztem. Dolgom nem volt semmi, melynek következtében hosszú szárú pipára gyújtva, nagy lépésekkel sétáltam feljebb-alább a műhelyben, és gondolatom a múlt estvéli27 tárgyakkal foglalatoskodott, minden egyén előmbe tűnt, s mindegyik mellett a szép, fekete szemű leány is jelen volt. — Bárcsak nevét megkérdeztem volna — gondolám többször is sétálásom- ban, melyre azonban azzal vígasztalára magamat, hogy majd megmondja Takács barátom. Az első borotvákozulandó ember amint megnyitá az ajtót, azt gondoltam Takács jön; ezt elvégezvén, midőn elment, könyvet vevék kezembe, s szokott helyemre, közel a műhelyajtóhoz ültem és olvasni kezdtem, hanem nem tudtam, mit olvasok, a betűsorokat-e,28 vagy egyes betűket, valahányszor kinn a kövezeten valaki műhelyem előtt elkopogott, mindannyiszor azon gondolattal pillanték fel hirtelen, hogy Takács jön. Azonban hasztalan vártam őt, elmúlt dél, be is alkonyodott, meg is vacsoráltunk már, Ferkó barátom, iszonyú bosszúságomra nem jött. — Máskor vagy kell, vagy sem, örök mindig a nyakamon ül — gondolám —, most midőn legnagyobb szükségem volna reá, nem hozza őtet sem isten, sem ördög. 21 21 esti 28 Francsics a kérdőszó elé sose tett kötőjelet.
