Hudi József (szerk.): Francsics Károly visszaemlékezései - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 3. (Pápa, 2001)

Visszaemlékezések

Minden dolgunk így ment! Soha sem tudtunk semmit.

Szeptember 29-én délután 3 óra volt. Bodor füstöt eregetve pipámból sétáltam feljebb-alább borbélyműhelyünkben, ki-kinézvén a tárt ajtón a piacon döngő és zsibongó emberekre. Egyszerre, midőn éppen befelé sétálék, betoppan hozzám két polgár ember:

— Jó napot kívánunk — mond az egyik, egyszersmind jelentjük Halász György városbíró úr szigorú parancsát, hogy t. i. ha még ma, vagy következő éjen, vagy akár holnap hallani fogják a harangok félreverését, azonnal minden férfi talpra kelve, bárminő fegyverrel a vásártéren tüstént megjelenjen.251

Ez furcsa kis parancsolat volt! Alig hogy küéptek ajtónkon a két polgárok, azonnal hazasiettem, hamarjába elbeszélém Sófínak a hirdetményt és utána gyors szorgalommal kezdtem ismét hordozóskodni pincénkbe. Nem kirabolta- tás, mint inkább tűzi veszedelem forogván eszemben.

Nélkülözhető öltönyeinket s ágybelinket minekutána lehordám, azon kezde Sófí velem tanácskozni, nem volna-e jó csekély fekvő pénzünket is a pincében elásni, helyeslém gondolatát. Csakhamar első s hátulsó utcaajtónkat berete- szelém, hogy munkálódásunk közben semmi történetből jöhető látogató ne háboríthasson bennünket és sietve kerestem szegfűimhez használt kis fenyő ládácskáim közt egy kisebbszerűt, mely nem kívánna igen széles gödörásást, melyet minekutána találtam is, bevittem Sófihoz, ki már akkorra előszedte minden ezüstneműit és pénzét.

— Míg maga, édes Sófim, pénzét és más apróságait ebbe a kis ládába berakja — szólék hozzá —, addig én a pincében megásom neki a gödröt.

— Nem úgy, édes Karim — szóla hozzám visszatartóztatva —, maga is lássa és tudja, mit rejtünk el, aztán meg pénzünket meg is kell olvasnunk.

Hozzá fogtunk tehát a pénzolvasáshoz, melynek én igazság szerint nem mondhattam: mienk, mert egyedül Sófi tulajdon, szorgalmatos varrása által gyűjtött szerzeménye volt az. Vagy 80 darab válogatott, fényes két forintosok, száz egynéhány forintnyi szinte fényes húszasok, s néhány darab aranyakból állt a pénzösszeg, mely a 300 ezüst forintokat jól túlhaladó, melyet minekutána Sófi a keskeny ládácskába rakott, tett még hozzá pár arany gyűrűket, fülbevalókat és boldogult apjáról maradt, mentéről leszedett, ezüst gombokat, nemkülönben még egy kis ezüst nyakláncot is. S minekutána így a kis ládácska ezen csekélységgel csaknem megtellett, egy darab deszkát én jól rászegezék, s hónom alá kapva Sófi kincsesládáját, mentünk ketten a pincébe.

— Az a kérdés, hová temessük — mond Sófi, midőn a pincében valánk.

— Mindjárt megmutatom én magának — szólék —, csak várjon, majd gyertyavilágot hozok le — mellyel minekutána egy pillanat alatt ismét a pincében valék, mondám tovább —, jöjjön csak egészen a pince hátuljába, ide ni,

261 1848. szeptember 29-én a városi tanács népfelkelést rendelt el. A parancsot valószínűleg Rosos István alispán adta ki, aki az ugyanezen a napon a veszprémi és cseszneki járások irányítására alakult Állandó Bizottmány elnökségét is ellátta. VeML IV.lOl.a. Veszprém Vármegye Állandó Bizottmányának jkv. 1848. No. 221.

190