Hudi József (szerk.): Francsics Károly visszaemlékezései - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 3. (Pápa, 2001)
Visszaemlékezések
A velem számtalanszor gorombáskodó ember meglepetve, s könnyezni kezdő szemekkel fogadá tőlem a jó nadrágot, s mind jobban-jobban kezde sírni. Megborsództam én is, de könnyeim visszanyomám. — Egy avult köpönyegem is van — mondám neki tovább —, majd azt is odaadom, s terítse magára. Amennyiért a postakocsi elviszi, íme, megadom a húszast. Dohányt vigyen tőlem magával, amennyi tetszik, s aztán hordozza az isten. Nem mert rám nézni egykori méltatlan ellenségem, némán rakosgatta egy vászontarisznyába holmiját, s ismét kiszedte, mintha azáltal az indulóidőt akarta volna hosszabbítani, mellette sűrűn hulltak könnyei. Talán ezen pillanatban sorba eszébe jutottak velem elkövetett méltatlanságai, mert sími kezdett, csak úgy zöpögött. Nekem is sűrűn hulltak könnyeim. Sófi neki adá az említett 3 húszasokat, másik testvére, Juli szinte adott neki valami pénzt, és sírni kezdtünk mindnyájan. Ütött a válóóra. Öten sírtunk, (mert egyik testvér, Zsuzsi nem volt jelen az elválásnál) testvér testvért siratott, anya fiát, de hogy én mért sírtam, nem tudom, holott én iszonyú üldöző ellenségemtől váltam meg. Én sírtam, mint ember, sírtam örömömben azért, hogy legnagyobb ellenségemmel jót tehettem. Végre a tölgyfaasztalról felkapta a színlaphordó színész bugyrát, vállára csapá és kiindult a szobából. Sírva kísértük ki őt a ház hátulsó utcaajtajáig, hol minden szó nélkül elválánk. Március 9-én jó korán felkeltem, s gyorsan öltözvén siettem borbélyműhelyünkbe, hogy elutazandó Fridrikovics Ferdinánd barátomtól búcsút vehessek. Minden sietségem mellett is azonban mire odaértem, márt csak hűlt helyét találtam. Midőn a boltajtón beléptem, körültekintve s szemeimmel keresve barátomat, kérdém két inasaimtól: — Hol van Fridrikovics? — melyre e feleletet: — elment — egyszerre két szájból haliám. Megdöbbenve s csodálkozva ismétlém: — elment? — Igenis — felele mind a két inas —, az ablakdeszkára írta búcsúját, tessék elolvasni. Közeledék az ablakhoz, melynek deszkájára krétával e következő szavak valának írva: Akit szeretünk, azt féljük! Ha naplómból minden feljegyzett tárgyakat ide írnék, vége-hossza nem lenne írásomnak, azért csak olyanokat írok ide, melyek engem legközelebbről érdekelnek. Augusztus 24-én, midőn reggel felébredtem álmomból, úgy vettem észre a világosságról, hogy nagyon is elaludtam. Tekinték órámra, 5 már elmúlt. Gyorsan ugortam ki ágyamból, gyorsan öltöztem és sietve mentem kötelességem után. Utcaajtónkon ki, a Horgos utcán felfelé, balra girbe-görbe kövekből készült lépcsőkön szaladék fel, hármat is átugorva egyszerre. Midőn a lépcsők U3