Hudi József (szerk.): Francsics Károly visszaemlékezései - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 3. (Pápa, 2001)

Visszaemlékezések

fölé s a keskeny utca csavarodásán túl értem, hol már kiláthatni a piacra, a bal kéz felőli házszegletnél egy embert pillanték meg álldogálni. Fején pörge, szürke kalap, zöld és fehér színű szalaggal körülkötve nyugodott; hátát, vállait szürke, kopott suba takará, mely alól szürke posztónadrág s poros csizmák mutatkozának.

— Úristen, miféle utas lehet ez? — gondolám magamban, s gyorsan kopogva haladtam előre a rossz kövezeten.

Talán még tíz lépésnyi távolságra lehettem az utasnak látszó emberhez, midőn az — hihető, kopogásom hallatára — hirtelen visszatekinte.

— Szent isten! — kiálték fel magamban megdöbbenve —, ez atyám!

Hozzá rohantam, ő is pár lépésnyire közelede felém — fiam! atyám! — volt

hallható, s egymást átölelve állt apa és fiú a szabad ég alatt, némán csókolva egymást.

— Hol jár édesatyám, az istenre kérem? — szólék midőn szétbontakozánk —, jöjjön szaporán vagy Halasékhoz, vagy Sófihoz, mert én itt most nem soká időzhetek, kerget kötelességem.-— Nem megyek fiam sem egyikhez, sem másikhoz, mert nem akarok ma egész nap itt maradni Veszprémben — mond apám —, különben is engem egyik sem fogad szívesen.

— Milyen beszéd ez, édesatyám? — kérdém apámra bámulva.

— Én azt jobban tudom, fiam, mint te — felele —, azért lásd el dolgaidat, én addig kimegyek a fehérvári útban lévő korcsmába, s ott bevárlak, hol majd aztán eléggé kibeszélhetjük magunkat.

Még nem volt egészen 8 óra, midőn Kosiknál — a nevezett korcsmában — együtt iilénk apámmal a belsőszoba egyik asztalánál, hol én magyar embernek való reggelit parancsolék — pecsenyét tudniillik és jó bort —, mely míg elkészült, nem fogytunk ki a beszédből. Minekutána pedig már kömyülállásainkról és különféle tárgyakról eleget beszélőnk és már reggelizésünket is bevégeztük, s én pipára gyújtottam, kérdém apámat:

— Ugyan, mondja meg édesatyám, mért nem jött velem reggel akár Halasékhoz, akár Sófihoz.

— E kérdésedre édes fiam máskor felelek, most hagyjuk ezt abba, s töltsük pár óráinkat, melyeket veled akarok élvezni, kellemetesebb tárgyakkal. Én még délelőtt el akarok Veszprémből ballagni, azért e rövid ideig legyünk vidámak, s abbahagyván a múltat, élvezzük a jelent.

E szavakat apám oly komoly mosollyal mondá, hogy én tovább őt nem kérdezém. Ossze-visszabeszélénk mindenféle tárgyakról, csak e felől többé nem, egy szót sem. S minekutána még poharainkban lévő korty borunkat mindegyőnk kiitta, apám kapta tarisznyáját és botját, s indult kifelé a korcsmából. Én utána menék, s a korcsma ajtón kívül elkísérém őt a fehérvári poros országúton vagy háromszáz lépésnyire. Egyszerre megállt apám:

1U