Hudi József (szerk.): Francsics Károly visszaemlékezései - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 3. (Pápa, 2001)

Visszaemlékezések

Február 22-én. Délelőtt 11 óra volt, midőn borbélyműhelyünkben pipáz- gaték, egyszerre belép egy borbélyinas, Vendel nevezetű:

— Principális uram tiszteli Francsics urat, ma délután 5 órakor lesz a temetés.

— Szegény Skupinczki, hát csakugyan meghalt? — kérdém a gyermeket szánakodó hangon.

— Igenis — felele s meghajtván magát elment.

Feltettem magamban, hogy tehát délután temetésre menendek, s elkísérem pajtásomat örök nyugvóhelyére. Pár órával azonban temetési idő előtt találkoztam az utcán Kiszeli János veszprémi koldusbíróval — kinek is hivatalos befolyása lévén a kórházba —, amint megpillanta, már távolról fennhangon kérdé tőlem:

— Kikkel vitessem ki azon megholt borbélylegényt?

Félig-meddig bosszankodva e kérdésen, felelék:

— Mit tudom én, hát én gondoskodjam afelől, hisz én azt gondolnám, hogy a kórház gondnokai rendelkeznek ilyesmi felől.

— Jól van — úgymond a koldusbíró mintegy gúnyoló mosollyal —, majd lesz rendelkezés, fogadunk egy kordést, ki a boldogultat átvigye a temetőbe.

Megborzasztott e felelet, szó nélkül hagyám el a koldusbírót,149 s azon pillanatban feltettem magamban, hogy temetésre nem megyek. Különös, mért szégyeljük szegénységünket, holott mi annak okai, szerzői nem vagyunk.

Hogy tehát ezen temetés felől se halljak, se lássak semmit, kimentem az úgynevezett Vizler fürdőkertbe, s ott töltém el a délutánt.150 Már jól alkonyo- dott, midőn bejöttem a városba, s egyenesen Sófimhoz jövék. Midőn a szobába léptem egyedül találám Sófímat, ki is olyan félszomorú hangon mondá belép- temkor, hogy testvére, Gábor még ma elutazand.

— Jobb is — felelék hidegen —, talán maga csak nem sajnálja őt.

— Mit adjunk neki az útra, édes Karim? — kérdé Sófí.

— Én semmit édesem — felelék —, maga adjon neki vagy 3 húszast, ámbár a háladatlan, goromba ember még arra sem érdemes, annyi mintha a sárba vágná azon húszasokat, mindazonáltal magának testvére.

Alig végezém a szavaim, bejött Gábor, s kezdé szedni-venni holmi gúnyáit, miközben én kimentem kis kamorámba, egy jól bélelt, téli nadrágomat elővettem, s bevittem a szobába:

— íme, Gábor barátom, még most hideg idők járnak, vegye rá ezen meleg nadrágot, majd úton könnyebben kiállja az idő viszontagságait.

149 A koldusbíró a városi szegények elöljárója volt. A veszprémi szegényügyről jó áttekintést ad VÉGHELY 1886.142-163.

150 A Vizler János-féle fürdőkéit a Séd mellett, a Fejesvölgyben volt. Vizler János építőmester 1843 húsvéthétfőn nyitotta meg 7 szobás fürdőházát és a hozzá tartozó fürdőhelyiséget, amit szökőkút díszített. VÉGHELY 1886. 204.

U2