Hudi József (szerk.): Francsics Károly visszaemlékezései - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 3. (Pápa, 2001)
Visszaemlékezések
Amint megindulánk, s még egyszer körültekintek a gyönyörű völgyben, vevém csak jobban figyelem alá, hogy az kis tér, melyen tanyáztunk, köröskörül magas hegyekkel volt körülfoglalva, úgy látszott, mintha a keskeny gyalogút, melyen haladánk, sehol se vezetne ki bennünket e völgyből, s ha egy hajlást elhagytunk is, ismét egy másik hegy állt előttünk. Végre azonban mégis csak kiértünk a szabadba, s a Sz[ent] Király Szabadjába vezető kocsiútra, melyen menetelesen mindég feljebb-feljebb haladva beértünk Szabadira. Innend már a jó kocsiúton — habár gyalog is — egy órai gyalogolás után könnyen Veszprémbe érhettünk volna, ha a magyar azon tulajdonnal nem bírna, hogy a faluban amely házon cégért lát, az előtt ellenállhatatlan meg kell neki állni, s ha másod vagy többed magával van, igen rövid tanakodás után az határoztatik, hogy abba be is kell menni. így mi is, keresztül haladván a helységen, annak Veszprém felőli részén, közel már a faluszélhez, az út mellett egy keresztbe épített kormos ház eleibe értünk, melynek mind a két tűzfaláról egy- egy bozontos cégér fütyöngött ki hosszú póznákon. S hogy tehát a magyar szokásnak elrontója ne legyünk, megálltunk e ház előtt, és a tárt szobaajtón, mely a nyílt tornácon át az útra tátongott, minden hosszas tanakodás nélkül csak bementünk. A szobaajtón belől, jobbra, alig 3 arasznyira egy pad vége ajánlkozott a fal mellett, melyre én, amint az ajtón beléptem, azonnal leültem, és sapkám, pipám, botom az előttem elnyúló, két deszka széles asztalra raktam. Utánnam jövő Földes és Fridrikovics a pallótlan göcsörtös földű szoba közepéig ménének, s ott megállva és mind a ketten körültekintve fennhangon mondának jó napot, melyre egy benyílóból kilépett a pőre gatyás kocsmáros és barátságos fogadj isten és istenhoztával köszönte mindnyájunkat. A szoba másik oldalán, az előttem álló asztalhoz hasonló asztal állt velem átellenben, belől a fal mellett, úgy szinte az asztalon kívül is egy-egy hosszú pad nyúlott, melyeken 3 pőre gatyás parasztok ültek, mindegyik előtt egy-egy négyszegletes meszelyes palack állt az asztalon, kettejében vörös, a harmadikban káposztalé színű fehérbor mosolygott. — Melyik jobb? — kérdé Fridrikovics a parasztoktól, fejével az üvegekre intve. — A vörös — feleiének azok mind a hárman egyszerre. — No tehát, ide egy pár palackkal kocsmáros uram, mi is vöröset iszunk — mond Fridrikovics. Melyre a szorgalmatosán forgolódó pőre gatyás korcsmá- ros a szobából azonnal eltűnt. Míg a korcsmáros odajárt, azalatt bejött hozzánk egy negyedik paraszt, durva kendervászonból készült pőre gatyába, s ümögbe öltözve, fején izzadtságtól zsíros, s a régiségtől elég piszkos báránybőr sapka. Azon asztalhoz közelede, melynél ama három parasztok már ültek, s inge hasadékjából mellén egy hasonló szövetből készült zacskót húzott ki, melyből néhány garasokat vetett az asztalra, az egyik ülő paraszt eleibe, s kérdé: — Tartod ezt?
