Hudi József (szerk.): Francsics Károly visszaemlékezései - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 3. (Pápa, 2001)

Visszaemlékezések

Egy kis leányka, olyan 12 vagy 13 éves jött ki egy, a kapu alatti szobából, s jelenté, hogy csak:

— Csak tessék kissé várakozni — úgymond —, míg papám a már fent lévő vendégekkel lejön, mert vidékieknek sokan egyszerre nem szabad felmenni.

Engedénk tehát a kisleány szavának, s a több jelenlévők példáját követve fel s alá kezdénk a kapu alatt, hol azonban alig menénk kétszer, vagy legfeljebb háromszor végig, jött le a portás a vele fent lévő vendégekkel, kiket is elbocsátván, minket elfogada, és ment fel előttünk a lépcsőkön a felső emeletbe.

Midőn a lépcsőkön felértünk, egy hosszú folyosón vezete bennünket a szüntelen fecsegő kapus végig. Útközben én is, Ory is — alattomban, hogy a többi utánunk jövő gőzmalom látogatók észre ne vegyék — egy-egy ezüst forintosat nyománk markába, melynek eredménye az lett, hogy a gyors és szapora beszédű kapus — minekutána egy ajtót előttünk benyitott, s bennünket előre bocsátott, nem törődvén a többi utánunk jövőkkel — mellettünk maradván majd magyarul, majd németül annyit beszélt és magyarázott a malom minden csínyja-bínja felől, hogy — legalább én — beszédjének felét sem értettem. Most azonban, midőn ezen sorokat írom, nem csodálom, ha nem értettem a bőbeszédű kapus beszédeit, vagyis inkább tisztábban mondva, nem figyelmez- tem reájok, hisz még ma is jól jut eszembe, hogy midőn akkor a kapus beszélt, az én elmém Budán, a „Vörös ökör” kapuja előtt lebegett, szemeim a malomban látott tárgyak helyett a bérkocsit, mely Sófimat hozá felém, látták felém közeledni, s füleim a malom csendes moraja helyett a bérkocsi kerekeinek robaját hallották. Nem is tudnék a malomnak se belje, se külseje felől semmit sem írni az olvasó elejbe, meg nem is célom olyat írni, mit minden törekvésem mellett is nem bírnék tisztán szem elibe állítani. Csak még annyit mondok a malom felől, hogy minden szögit, lyukát megmutogatá a körülöttünk sürgölődő kapus és valahányszor valamely érdekes tárgy előtt megállapodánk, mindannyiszor bő magyarázatot tarta. Mindamellett azonban, hogy én az ő magyarázataira igen keveset, vagy talán éppen semmit sem figyeltem, annyit mondhatok, hogy a malmot bámulva és igen nagyon megelégedve néztem.

Talán egy kis rövid órát töltheténk a malomban, végre eljöttünk. A bennünket kísérő s mindent mutogató kapus lekísére bennünket a házkapun kívül, s az az előtt álló bérkocsinkba egyenként emele fel bennünket, melynek ajtaját midőn utánunk bedurrantá, az megindult és átrobogott velünk Budára, a Vörös Ökörhöz.

Midőn szállásunk felé közeledénk, erősen feltettem magamban, hogy jó kedvet fogok színlelni, és sem Sófival — annál kevésbé Oryvel — nem fogom észrevetetni, hogy belsőmet valami bántja. Melynek következtében, midőn szobánkba léptem, vidám hangon kezdém dicsérni Ory gondolatát, hogy tudniillik mily pompás volt a pesti város erdőcskében reggeliznünk, és hogy mennyire örülök még annak, hogy ama roppant gőzmalmot megláthattam s.a.t.

100