Hudi József (szerk.): Francsics Károly visszaemlékezései - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 3. (Pápa, 2001)

Visszaemlékezések

Továbbá, még hogyan tölténk időnket Budapesten, hegyiről tövire ide írni szükségtelennek tartom. Csak annyit mondok, hogy amennyire időnk s tehetségünk engedé, Őryvel együtt azon iparkodánk, hogy Sófínak — kit kocsin, kit gyalog — Budapestnek minden nevezetesebb mulatóhelyeit s utcáit megmutogassunk. Melyet tőlünk kitelhető szorgalommal teljesítőnk is. Napközt gyalog összesétáltuk Pestnek pár közelebbi utcáit, vagy bérkocsin kirándulánk Buda kies vidékeire, este ma egyik, holnap másik színházba menénk, s így röpült tőlünk az idő annyira, hogy pár Budapesten töltött napjaink észrevétlenül tűntek el előlünk az életből. Még azt említem meg csak, hogy elindulásunk előtt való nap délutánján ketten Sófival — már azt nem tudom Pestnek melyik utcájában — barátságos beszélgetés közt sétálánk. Úgy az utca dereka táján egy aranyműves bolt eleibe érénk, melynek külraktára előtt megállapodánk, s pár percig csodálkozva néztük az abban kiaggatott s rakott ragyogó szépségeket, melyek közt Sófi egy parányi kis gyűrűt, s mellette hasonló kevés értékű fülbevalókat pillanta meg, mind a három darab hasonló apró, égszínű kék kövecskékkel ékesítvék.

— Nem nagy értékűek lehetnek azok a három kis bolondságok — mond Sófi —, s mégis mindezek közt a drágaságok közt azok nekem legjobban tetszenek.

Felelet nélkül hagyva őt, benyitám a csak behajtott boltajtót, s kérdém a bent működő aranyművest, mi lenne áruk ezen kis ékszereknek, mutatván ujjammal az üveg almáriomra. Az aranyműves felkelt ülőhelyéről, s hozzánk közeledvén oda pillanta, hova mutaték:

— Csekélység — úgymond —, mind a 3 darab összesen 12 forint ezüst.

10 forintot ígérék, s minden további szószaporítás nélkül kivevé az aranyműves a kívánt 3 darabocskát és Sófi kezébe adá, ki is azonnal a gyűrűt próbálá s felkiáltott:

— Mintha csak az én ujjomra csinálták volna, édes Karim!

Kifizetém az ékszerek árát s odább ballagánk.

— Legalább így van emlékem pesti utazásomról — mond Sófi, midőn szótlan már vagy 20 lépésnyire haladánk az aranyműves boltjától.

— Csekély emlék hiú ez — gondolám magamban —, de tehetségemhez van szabva.

Az utcának mind a két során látható különbféle szépségek más erányt adának szemeinknek, gondolatainknak, melynek következtében beszélgetésünk is más tárgyakra fordult. Kiérvén az utcából, másikba jutánk és ismét másikba, mígnem alkonyodni kezde, és mi kiiparkodánk Pestből a Duna mellé, melynek hajóhídján át Budára, szállásunkra siettünk. Alig értünk haza, Ory is megérkeze. S minekutána egymásnak elmondtuk, hol s merre jártunk, sétáltunk, lementünk mind a hárman az étterembe, hol különbféle vendégekkel töltvén az időt, 9 órakor vacsoráltunk. Vacsora után csakhamar felmenőnk szobánkba, beszélgetés közt rendbe szedtük poggyászunkat a holnapi elinduláshoz, levetkőztünk és még alig volt 10 óra, lefeküdtünk.

101