Acta Papensia 2023. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 23. évfolyam (Pápa, 2023)
2023 / 1-2. szám
-= Szemle s-Acta Papensia xxiii (2023) 1-2. SZÁM korábban ismeretlen tehertételt jelentett. Zsoldos arra is figyelmet fordít, hogy a szervienseken kívül milyen elemekből táplálkoztak a királyi zászló alatt hadakozó csapatok: az ifjak rokonsága és - később - familiárisai, a század derekától pedig a privilégizált települések és csoportok alakulatai. A reform előzményeinek áttekintésénél, ti. hogy korábban miből álltak a megyei csapatok, egyúttal átértékeli a kortársak és történészek generációi által gyakran II. András rovására írt intézkedést: a megyei csapatokon belül a vámépek az egyik legkisebb alkotóelem lehettek, ezért a várföldek - 1217 után egyébként is egyre inkább népeik nélküli - eladómányozása kevéssé okozhatta a megyei csapatok létszámának csökkenését. Ennek sokkal inkább az ellátmány biztosításában lelhetjük a magyarázatát. Vagyis a hadszervezeti reform nem a királyi hatalomnak a birtokpolitika nem várt mellékhatásaira való reagálása volt, hanem logikusan következett a szerviensi jogállás létrehozásából (123-124.). A nagy létszámú szerviensi réteg kivonása az ispáni bíróság hatóköre alól ugyanakkor valóban nem várt nehézségeket okozott, amely alapvetően formálta át a bíráskodás rendszerét. A delegált bírók - többnyire az ügyben érintett megye ispánja - királyi kiküldése, Bánk királyi udvarispán keleti országrészben vagy Valkóban tett ítélkezési körútja, vagy a megyebeli szerviensek (1. kehidai oklevél) a szokásjoghoz illeszkedő, fogott bírák királyi felhatalmazással történő alkalmazásával hozott helyi ítéletei után majd a század vége hozza el a megoldást a szolgabírák megjelenésével (124-127.). Ugyancsak jelentős a fejezet azon fejtegetése, amelyben Szűcs Jenő nyomán a nemesség fogalmának XIII. századi változását taglalja a kötet a kehidai oklevélből kiindulva (127-136.). Meggyőző, forrásokat felsorakoztató érvelése szerint a nemes a kor alulról a társadalom felső rétegei felé elterjedő szóhasználata szerint egy-egy adott közösségen, azonos jogállású csoporton belül (egy vármegyében, egyházi népek, vámépek stb. körében) a felső réteget jelöli. A szerviensek megjelenésével kapcsolatos hadügyi reform értékelését úgy adja a szerző, hogy az Anjou-kori hadszervezetet II. András rendszere felélesztésének tartja, ezzel a történeti fejlődésben mintegy zárójelbe téve az oligarchaharcok korában bevett magánhadseregek fémjelezte időszakot, amely végső soron a tartományúri hatalom fejlődése mellett III. András (1290-1301) azon intézkedésének köszönhető, amelyben az uralkodó elismerte az oligarchák hatalmát a már amúgy is kezükön lévő területek felett (137-140.). II. 3. A vendégtelepesek (hospesek), és ezzel együtt a korai városi kiváltságolás jogi kereteit tárgyaló fejezet csak Óbuda esetében is „könyvtárnyi irodalmat”, köztük a szerző saját eddigi eredményeit világosan összefoglalja. A kora Árpád-kori jog-és eseménytörténeti előzmények, a különböző jogú birtokokon élő vagy eltérő származású vendégtelepes közösségek tárgyalása mellett a szerző esetenként új eredményeket is kifejt. Itt elsősorban nem a hospesekéhez hasonló természetű személyre szóló kiváltságra hívjuk fel az olvasó figyelmét 200
