Acta Papensia 2021. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 21. évfolyam (Pápa, 2021)

2021 / 1-2 szám

-= Műhely =­Acta Papensia xxi (2021) 1-2. szám van szabva, elméletileg itt kellene sok zsidót találnunk, szinte csak őket. Ehhez képest Pápán meglepő módon egyetlen esetet sem találunk a vizsgált időszak­ban, ahol a pert a hitelfelvevő indította volna a hitelező ellen, akármilyen val­­lásúak is voltak a felek, a kíméletlen uzsorás klasszikus alakját ekkor a városban sem a zsidó vallásúak, sem a keresztények közt nem leljük meg. Olyan eseteket viszont, ahol a hitelező indította a pert, de az adós vitatta az igényét, szép szám­mal (104 ügyet) találhatunk a jegyzőkönyvekben, és ezek között volt néhány per, amikor nemcsak egy kósza próbálkozás volt ez az hitelfelvevő alperes ré­széről, hanem a bíróságot sikerült is meggyőznie igazáról, és végül a panasz­­lottat felmentették. Ezekben az eseteket joggal értelmezhetjük úgy, hogy a két fél közül a hitelező próbálta a bíróság elé citálással megkárosítani adósát, az alperes volt az áldozat, akiből a felperes megpróbált indokolatlan hasznot ki­csikarni. Ám ilyen ügyből is nagyon keveset találtam, mindössze 21-et. Ebből két következtetést vonhatunk le. Egyrészt azt, hogy a hitelezői visszaélés igen ritkán mutatkozott meg a hitelfelvevőihez képest. A hitelezők, akik között fe­lülreprezentáltak voltak a zsidók, sokkal inkább tartották magukat a szerződé­sek betűjéhez, mint az adósok. Másrészt jogosan vethetjük fel, hogy az ilyen károkozási esetek annyira ritkák voltak, hogy a néhány esetből aligha állapít­ható meg megbízhatóan, melyik felekezet volt hajlamosabb elkövetni, és me­lyik elszenvedni azokat. A megfigyelhető eloszlás könnyen lehet a véletlen műve is. Az alperesek felmentésével zárult esetek felekezet szerinti megoszlását a következő táblázat mutatja. 9. sz. táblázat Az alperes felmentésével zárult esetek a felperes és az alperes felekezete szerinti megoszlása (1836-1848) Ügyfél Az alperes felmentésével zárult felperes alperes esetek száma megoszlása (%) zsidó zsidó 3 14 zsidó keresztény 6 29 keresztény keresztény 9 43 keresztény zsidó 3 14 A 21 eset több mint fele azonos felekezetűek között történt. Megint azt lát­juk, hogy az esetek többségében nem zsidók voltak kíméletlenek kereszténekkel szemben, és nem is keresztények zsidókkal szemben. Az felekezetileg vegyes- 67 =-

Next

/
Oldalképek
Tartalom