Acta Papensia 2020. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 20. évfolyam (Pápa, 2020)
2020 / 3-4. szám
-= Kisebb közlemények =Acta Papensia xx (2020) 3-4. szám technikájára, majd az okiratok őrzésére, öröklésére, ami a Káli-medencében különös jelentőségű volt. Megállapítja, hogy az egyenlő öröklés mellett a fiági öröklés is jelen volt. Az egyenlőség megvalósításánál a kitaníttatás éppúgy meghatározó tényező volt, mint az öreg szülők gondozása. A hagyaték elosztásának változatos technikája volt. A természetbeni elosztásnál arra törekedtek, hogy a birtok lehetőleg ne aprózódjon, az ingatlanok felosztásánál viszont ennek éppen a fordítottja történt, ami a településszerkezetet hosszú távon meghatározta. Az ingóságok esetében különbséget tettek a lányok és a fiúk, valamint a szülői házban maradó és a többi utód között. A végrendelkezés a visszaemlékezők szerint döntően a vagyonosabbakat jellemezte, összefüggött az örökhagyók gondozásával. A leszármazottak nélküli személy pedig vagyona sorsát akarta így biztosítani. A visszaélést, a viszályt teljesen kizárni így sem mindig sikerült, amire meglepő példát is megismerünk. Ezekben a végrendeletekben gyakran keveredett az örökössé nevezés és a hagyományozás, kitagadás viszont ritkán fordult elő. A hagyományozás történhetett a helyi egyházközség vagy a Pápai Református Kollégium javára. Másik típusát jelentette az öröklésnek az örökhagyó életében történt osztás, amelyben az örökösök házasságkötésükkor részesedhettek. Ritkábban az is előfordult, hogy az örökhagyót betegsége kényszerítette erre a döntésre. A korábban (pl. házasodáskor) adott vagyontárgyakat a hagyatéki osztályba beszámították. Különleges helyzetet teremtett, amikor az egyik szülő elhunyt és a gyermekek még nem érték el a felnőtt kort. Az anya halála esetén a férjnek nem volt haszonélvezeti joga, az anyai juss kiadható volt az utódoknak. Az apa halálakor élt az özvegyi jog, amit az anya átadhatott gyermekeinek gazdálkodásra. A törvényes öröklésnél három megoldás létezett: 1.) aki a szülőkről gondoskodott, többet kapott a testvéreinél; 2.) a szülők megélhetésükre fölfogtak a birtokból; 3.) az özvegy eltartásáról valamely birtok fenntartásával, visszatartott földdel gondoskodtak. Ez volt a XIX. században virágzó intertenció, ami azonban az özvegyen maradt férfit nem illette meg. Egyébként az intertenciót a nagyszülők esetében is alkalmazták. Az utolsó eset 1942-ben fordult elő. A fejezetben valamennyi esetre olvashatók példák. Önálló egységben szól a szerző az osztálylevelekről. A leszármazottak az örökhagyó halálát követően egy ideig fenntarthatták a tulajdonközösséget, amelynek megszüntetése szerződéssel vagy peres úton történt. Több adat igazolja, hogy az utódok az osztályos egyezséget megváltoztatták és újat hoztak létre. Egyébként osztályos egyezségre az apa, vagy mindkét szülő halálát követően került sor. Ugyanakkor 394 =-
