Acta Papensia 2020. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 20. évfolyam (Pápa, 2020)
2020 / 1-2. szám
-s Kisebb közlemények s-Acta Papensia XX (2020) 1-2. SZÁM ábrázolása.29 Ezen irat tanúsítja, hogy ekkor Pápa város bevett polgáraként olyan önálló céhmester volt, aki vándorlegényeket is fogadott. 1785-től a pápai református gyülekezet választott presbitere, majd számvevője is volt.30 György felesége a pápai nemes családból származó Csabay Zsuzsanna volt. Leányaik közül Zsuzsanna nemes Szőlőssy Ambrus orvos felesége lett, Katalint pedig Mándi Márton István, a református kollégium professzora és újjászervezője vette feleségül.31 A Zsoldos és a Mándi Márton család két további házasság révén a későbbiekben még szorosabb rokonságba került egymással.32 Zsoldos György fia, az ifjabb György felnőtt korában kitanulta és folytatta a könyvkötő mesterséget. Az idősebb György 1806-os halálát követően özvegye még abban az évben 2000 forintért eladta az értékes Szent László utcai házukat,33 34 a könyvkötő műhelyt azonban tovább működtette. Ezt támasztja alá, hogy 1807-ben az adóvevő hivatal is fizetett az özvegynek „a hivatalnak tett munkáiért”.M Ifjabb Zsoldos György időközben felnőtt és átvette a műhelyt is.35 Minden bizonnyal erőszakos, rabbiátus természetű ember lehetett, amelyet egy 1815-ös panaszlevél is alátámaszt. Ebben az olvasható, hogy a nálánál idősebb Kelemen József pápai, Kristóf utcában lakó könyvkötőmesterrel is voltak komolyabb nézeteltérései. Kelemen inasát és öreglegényét a saját műhelyébe átcsábította, vitáik közben pedig Kelemen mester feleségét is súlyosan sértegette.36 Ifjabb Zsoldos György felesége Zsoldos Julianna volt,37 akitől négy gyermeke ismert. Zsoldos György 1819-ben fiatalon, alig 36 évesen meghalt, s halála után egy hónappal született meg utolsó gyermekük, György. A könyvkötő 29 Ettől kis mértékben eltér a Nagy Iván-féle könyvsorozatban 1865-ben megjelent címerábra. Utóbbiban a pajzsbeli kardon nem, csak a sisakdíszen szerepel a feltűzött török fej. 30 KONCZ 2017.145-147. 31 Mándi Márton István (Iszkaszentgyörgy, 1760. november 25. - Pápa 1831. szeptember 21.) 1790-től pápai tanár, a pápai református kollégiumot újjászervező rektor-professzor, tankönyvíró, kantiánus filozófus. 1831-ben a kolera áldozataként hunyt el. Életművéről: TÓTH 1931., TRÓCSÁNYI1931-32 VARGHA 1916. 46-90. 33 KONCZ 2017.147. 34 KONCZ 2017.149. 33 A könyvkötő műhelyt egy ideig az özvegy Csabay Zsuzsanna üzemeltette, s csak a szakma kitanulása után vette át fia, ifjabb Zsoldos György. 36 KONCZ 2017.148. 37 Az anyakönyvek minden esetben Zsoldos Juliként, vagy Juliannaként említik, ami alapján az ő családneve is minden bizonnyal Zsoldos volt és nem csak a férje után nevezték így. Sajnos szüleiről, származásáról, illetve a szentgyörgyvölgyi Zsoldosokkal való rokonságáról nincsenek adatok. 109 s-