Acta Papensia 2020. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 20. évfolyam (Pápa, 2020)

2020 / 1-2. szám

-s Kisebb közlemények =­Acta Papensia XX (2020) 1-2. SZÁM műhelyt az özvegy vezette tovább, erre vonatkozó adatok az 1822-1836 közötti évekből vannak. Ebből az időszakból is maradtak fenn a műhely termékeiből, főként egyházi vonatkozású kötések. Ilyenek például a Pápai Református Egy­házközség V. számú keresztelési (1824-1868), illetve VI. számú vegyes (1837- 1855) anyakönyve.38Természetesen a könyvkötő műhelyben nem az özvegy vé­gezte a munkát, hanem az alkalmazottak az ő jogán és hasznára. A pápai re­formátus keresztelési anyakönyv bejegyzése szerint özvegy Zsoldos Julianná­nak 1823-ban „törvénytelen ágybóF született egy Sára nevű leánya is. A Zsoldos-féle könyvkötő műhelyről az utolsó említés 1836-ból származik. A következő évi nemesi összeírásban a 17 éves, árva Györgyöt feltüntették, te­hát ekkor még a városban laktak, azonban az 1840-es nemesi összeírásban György neve mellé már azt írták, hogy „az édes annya másodszor férjhez men­yén Pápáról elköltözött”. Az, hogy hova költöztek, nem ismert. Ennek a Györgynek egy fia bizonyosan született később, aki szintén a György kereszt­nevet viselte, és Ozorán volt mérnök, azonban neki gyermeke nem született.39 Zsoldos Györgynek és Zsoldos Juliannának egy leánya, Julianna még bizo­nyosan megérte a felnőtt kort és 1829-ben Pápán feleségül ment Liber Lajos református tanítóhoz.40 ZSOLDOS BOLDIZSÁR ÁGA A Pápára költözött Zsoldos testvérek közül Boldizsár Borsos Katalint vette feleségül, akitől hat gyermeke született a XVIII. század elején-közepén. Közü­lük azonban csak kettőről vannak részletesebb adatok. 1773-ban Erzsébet leá­nyuk már nádasdi Nagy Sámuel felesége, 1791-ben pedig már özvegyként je­gyezték be az anyakönyvbe keresztszülőként. Zsoldos Boldizsár legidősebb gyermeke János volt, aki 1739-ben Pápán szü­letett. 1763-1765 között a kiskunhalasi iskola rektora volt mely tisztsége után 38 KONCZ 2017.148. 39 NAGY 1865. 457. (Nagy Iván munkájában az adatok többsége Zsoldos Ignáctól származott. Ezekben azonban több pontatlanság is előfordul, ezért a család ezen ágának kihalása sem tekint­hető teljesen bizonyítottnak.) 40 Liber Lajos (Kálmáncsa, 1802. március 12. - Pápa, 1846. március 10.) Liber Ferenc rektor és Major Zsuzsanna házasságából született. Csurgón és Pápán tanult. Praeceptor (segédtanító) Lovasberényben (1821-1822), majd rektor Ógyallán (18247-1825), a leányiskola közkedvelt taní­tója Pápán (1825-1846). Pápán temették el. HUDI 2001. 137-143., KÖBLÖS-KRÁNITZ 2018. II. 1423. 110

Next

/
Oldalképek
Tartalom