Acta Papensia 2019. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 19. évfolyam (Pápa, 2019)
2019 / 1-2. szám
ez a kedvenc gyümölcse. Különben az ura építtette a veszprémi püspöki jószágkormányzói palotát, ami jó ideig a város díszére vált.173 A gyermekei és közöttünk sohasem fejlődött ki az a baráti viszony, ami szüléink között volt. A lányokat illetőleg nem csuda, mert — amint mondtam —, Irma gyengeelméjű volt, de Tónival sem. Inkább mi, gyerekek is, az öregekkel szimpatizáltunk. Flóriék egy ízben laktak is náluk a kormányzói palotában. „Tett pele pátran”, „Tóni óra opera”, Aranka szeme púzát”. — Ezek mind az öreg Reinprechtné mondásai voltak abból az időből: „Tedd bele bátran” — mondta Dikinek, mikor lórumoztunk; „Tóni orrát operálták”, .Aranka szemén pedig árpa nőtt” [mondta], mikor [a] fiatalok állapotáról referált. Tóni meg, mint diákgyerek, alkoholizált és tivomyázott erősen, a piaristák természetesen elnézték neki. Ő gazdasági, majd jogi végzettséget szerzett, és utána hazament Veszprémbe. így életutaink elváltak. Amikor az öreg Reiprecht meghalt174, a püspök megtette az apja utódjának, egy triumvirátust nevezvén ki, amelyiknek a feje a Tóni volt, de összeveszett az anyjával, és a kormányzósági társaival is, — a végén Horniggal is, ki azután kibillentette a korán elért magas pozíciójából. Ekkor azután a maga birtokán gazdálkodott és Veszprém közgazdasági életében vett részt, bankigazgató lett, majd a politikával is elkezdett foglalkozni, ahol a szélsőjobbtól a szélsőbalig, mondhatni, a kommunista színezetig végig korcsolyázott, főleg azért, hogy a végén elért főispáni székben megmaradhasson. De persze azoknál már nem kellett.175 Képviselő is volt többször, de ott is mindig szélsőséges és nem szimpatikus szerepet töltött be. Talán azért foglalkoztam akaratlanul így hosszabban Rainprecht Tónival, mert mint egy városból származó, közel egykorú úrifiú, aki ma is életben van, természetes lett volna, hogy közöttünk egy életre szóló barátság fejlődjön ki, de ez nem történt meg. Nem is történhetett, mert hiszen az életünk 173 A veszprémi jószágkormányzói palota ma átalakítva a veszprémi Eötvös Károly Megyei Könyvtár székháza. Az épületet a hamburgi születésű neves budapesti építész, Schmahl Henrik (1846-1912) tervezte 1899-ben, 1901 végére készült el. A Belső-Püspökkert régi épületeinek átépítése báró Hornig Károly püspök és Rainprecht Antal jószágkormányzó nevéhez fűződik. Az épület keleti tornyán a „nyájas kormányzó és a kis tóni”, Rainprecht Antal és fia terrakotta mellszobra ma is látható. MÁRKUSNÉ VÖRÖS 2015. 42-43. 174 Rainprecht Antal veszprémi püspöki jószágkormányzó, városi képviselő-testületi és megyebizottsági tag 1908. szeptember 12-én, 64 éves korában vérmérgezésben hunyt el Budapesten. - Halálozások. = VE 3 (1908) 38. sz. (szeptember 19.) 3-4. 175 Erős, némileg rosszindulatú túlzás, mert if). Rainprecht Antal sem szélsőbalos, sem kommunista „színezetű” nem volt. Főispáni tisztségéről is önként mondott le 1919 márciusában. 1945- ben a baloldal belpolitikai hatalomátvétele tette lehetetlenné további működését. s Forrásközlés s__________________Acta Papensia XIX (2019) 1-2. SZÁM__________________-= 125 s-