Acta Papensia 2019. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 19. évfolyam (Pápa, 2019)
2019 / 1-2. szám
-s Forrásközlés s-Acta Papensia xix (2019) 1-2. szám sen édesapám diktálta nem csak a stílust, a tempót, az erkölcsi alapot, hanem az egésznek a kigondolása és széles alapokra való fektetése is az ő eszméje volt. így történhetett azután meg az, hogy minden tűzkárosult ingatlana közadakozásból épült újjá. Még az összegyűlt pénznek egy része megmaradt, amit Veszprém városában létesítendő vízvezeték céljaira rendelt a segélyező bizottság apám javaslatára fordítani, hogy második ilyen Istencsapása alkalmából legalább víz álljon rendelkezése a tűzvész megfékezésére. Családtörténeti szempontból azért érdekes, mert - mint ahogy mondtam -, hogy minden veszprémi tűzkárosultnak felépítette a bizottság a leégett házát, kivéve két tűzkárosultét, az apámét és Ferdinánd bácsiét. És miért? Mert apám, mint elnök, nem tartotta ildomosnak bejelenteni a saját, vagy nászúra kárát, ép[p]en úgy Ferdinánd bácsi sem. Viszont a 60 tagú segélyező bizottságban pedig egy ember sem akadt, aki magától az elnökük és nász uruk tűzkárának megtérítését javasolta volna! Szegény anyánk ezt soká fájlalta, hogy mennyit dolgozott apánk a tűzkárosultakért, és rá nem gondolt senki. De apánk mindig szépen lecsendesítette, hogy sokkal jobb ez így, mert a rossz emberek úgyis csak gyanúsításra használták volna fel. Ezek ugyanis nehezen tudják elképzelni, hogy valaki önzetlenül is tud éjjet nappalá téve a közért és másokért dolgozni. A másik érdekesség családtörténeti szempontból az, hogy így lett elindítva a veszprémi vízvezeték létesítésének az ügye, amit azután már megállítani nem lehetett, de sajnos annak üzembe helyezését már édesapám, az elindítója, nem érhetett meg.125 [A VESZPRÉMI CSALÁDI KRIPTA BŐVÍTÉSE 1943-BAN] Itt kénytelen vagyok egy pillanatra átugrani a gyermekoromról 1943 nyarára. Ekkor bővíttettem családi közös költségre a veszprémi családi sírboltunkat. Ezt természetesen exhumálás előzte meg. A már ott nyugvó halottainkat a tiszti főorvos felügyelete mellett a városi kriptába helyeztük el. Míg a két szomszédos kriptát összetörik, lemélyítik és a sírboltot belül szépen kipucolják, stb. Heidekker126 tisztiorvos mondja nékem ott a temetőbe[n], hogy gyakran jön az 125 A veszprémi vízvezeték 1896-ban épült, a teljes hálózatot 1897 májusában helyezték üzembe. A kivitelező budapesti Rumpel és Waldek céggel mindenki meg volt elégedve. - Vízvezetékünk. - VFH 17 (1897) 21. sz. (május 22.) [2.] 126 Helyesen: Dr. Haidekker Nándor (Ercsi, 1893. május 5. - Budapest, 1968. október 18.) orvos. Az elemi iskolát Ercsiben, a középiskolát Veszprémben, az orvosegyetemet Budapesten-2 107 2-