Acta Papensia 2019. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 19. évfolyam (Pápa, 2019)
2019 / 1-2. szám
-ss Forrásközlés s-Acta Papensia XIX (2019) 1-2. SZÁM a gondolata a temetőkbefn], mikor azokat hivatalosan járja, hogy azok, akik ott feküsznek, végeztek-e valamit a köz érdekében, vagy csak születtek, és éltek, meghaltak. Akkor nem feleltem neki, hanem amikor halottainknak az áthordása a városi kriptába befejeződött, és azt lezártuk, hívott, hogy kézmosásra hozzá menjek a hivatalába, ami a vármegyeházán volt. El is mentem, és amikor ott a vízvezetéknél mosom kezeimet, reflektáltam a fenti szavaira. — Az élők elfelejtik a megholtaknak az érdemeit, az élők nem tartják számon azt, hogy akik a temetőben feküsznek, melyik élt magának, melyik a köznek. Egy bizonyos idő múlva csak azt tudják, hogy születtek, éltek és meghaltak. Nézz rám, én most itt a megyeháza egyik szobájában a vízvezetéknél mosom a kezeimet. A megyeházát az édesapám építette, a gondolat az ő agyában fogamzott meg, és az energiája teremtette meg a vízvezeték gondolatát, ő kezdte el, az első anyagi alapját szintén ő gyűjtötte össze. Mindkettőt a köz élvezi ma is. Most kísértük egyik kriptából a másikba. Ép[p]en úgy fivérét is, aki csak magának élt, a köznek nem produkált semmit. Mentségére legyen mondva, hogy süketnéma volt. De mond, voltunk ott legalább húszán, beszélt ott valaki arról, hogy az egyik testvér mennyire a köznek áldozta [az] életét, míg a másik csak magának élt. Nem, senki nem beszélt erről; az egyiknek a régen kihűlt tetemét úgy vitték át az egyik kriptából a másikba, mint a másikét, mindkettőnek azt a kegyeletes tiszteletet adták meg a jelenlevők, ami a régen elköltözött lelkek porhüvelyének kijár. Lehet, hogy azt is azért kapták meg, mert ott voltunk. Hátranézek, hát látom, hogy Heidekker tisztiorvosnak meggyökerezik a lába. — Köszönöm, Dezsőm, hogy ezt nékem megmondtad. Szégyellem magam, hogy én sem tudtam, pedig évek óta ebben a városban [élek]. Máskor nagyobb tisztelettel megyek el a családi kriptátok előtt. végezte. Szovjet hadifogságból hazatérve, 1923-ban szerzett általános orvosi, 1934-ben tisztiorvosi szakképesítést. 1923-1924-ben a budapesti Szent László Kórházban dolgozott, 1925-1929 között Bánokszentgyörgy községi és uradalmi orvosa volt. 1929-1936 között Balatonfőkajáron teljesített körorvosi szolgálatot, ahonnan 1936-ban Veszprémbe költözött, ahol járási tisztiorvosnak nevezték ki. 1936-ban a vármegyei tiszti főorvost helyettesítette. A világháború alatt és után vármegyei tiszti főorvos, 1955 februárjától 1959 végéig a KÖJÁL igazgató főorvosa volt. Nyugdíjazása után - egészen 1963 augusztusáig - higiénikusként folytatta munkáját. Ezután Budapestre költözött a lányaihoz, s ott hunyt el. Sírja a Farkasréti temetőben található. - 1928 karácsony első napján jegyezte el Káldy Ilonát, Dr. Káldy Gyula szekszárdi közjegyző lányát, akit aztán feleségül vett. - Eljegyzések. = Tolnamegyei Újság 11 (1929) 1. sz. (január 5.) 5. - Űj tisztiorvosok. Uo. 16 (1934) 79. sz. (október 10.) 2. - Halálozás. = Uo. 18 (1936) 79. sz. (október 3.) 5., HOGYA 1999. HE I08 S-
