Acta Papensia 2018. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 18. évfolyam (Pápa, 2018)
2018 / 1-2. szám
-a Műhely s-Acta Papensia xviii (2018) 1-2. szám zéséből tudom, hogy ő külön rajzórára járt A. Tóth Sándorhoz. Saját megítélése szerint nem volt sikeres a portrék, karikatúrák készítésében. A tanár úr ezt látta, de azt is tudta, hogy mérnök szeretne lenni. Ezért olyan feladatokat kapott, amelyek tudatosan felkészítették a Műszaki Egyetemre, ahol jó eredménnyel végzett. 7.3.2. Tanáraink Osztályfőnökünk Varga László földrajtanár volt. Széleskörű szakmai tudással rendelkezett. Eddig minden évben tanított nekünk valamilyen tárgyat, és most másodszorra lett osztályfőnökünk. Katonás fellépése miatt tiszteltük, de nem került közelebb hozzánk. Óráiról, a diákokkal kapcsolatos közös eseményekről nem maradt fenn emlék. Furcsa érzés, de mintha egy párhuzamos világban élt volna. Osztálytársaim emlékezetében sem hagyott nyomot... A latint dr. Rácz István tanította heti 3 órában a humán tagozatosoknak. Az ábrázoló geometriát szaktanár hiányában továbbra is A Tóth Sándor tanította. Dicséretre méltó módon együtt birkózott velünk az órai feladatok megoldásában. Mindig három-négy leckével járt csak előttünk. Nagyra értékeltük áldozatvállalásáért. Az ábrázolóval valójában az egyetemen barátkoztam csak meg, amikor a tanultakat a gyakorlatban is kezdtük már alkalmazni a géprajzban. 7.3.3. Tankönyvek A VKM által engedélyezett tankönyveket használtuk. A Pápai Református Gimnázium tankönyvjegyzéke a VII. osztály részére latin, mennyiségtan és természettanból a régi kiadást változatlan formában tartalmazta, a többi tárgyaknál a gimnázium és leánygimnáziumi új tankönyvek használatát írta elő. 7.4. Az osztály 7.4.1 Létszám A hetedik osztály létszáma 53 főre növekedett, ősszel 12 új osztálytárs érkezett, akik igyekeztek beilleszkedni az osztályközösségbe. Az érkezettek közül hárman (Bognár Z., Nagy K., Szíjj J.) a labdarúgó csapatot erősítették. A múlt tanévben egy lányosztálytársunk volt. Böröczky Ica a koedukációs nevelési elvnek köszönhetően már ötödiktől az osztálytársunk volt, múlt- 79 -