Acta Papensia 2018. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 18. évfolyam (Pápa, 2018)

2018 / 1-2. szám

~ Műhely s-Acta Papensia xviri (2018) 1-2. szám tanévben pedig ő volt köztünk egyedül lány, akit idővel sikeresen „fiúsítot­­tunk”, ami nem volt nehéz feladat. A tanév elején érkezők között két lány is volt. Közülük Szeness Márta tevé­keny résztvevője lett az osztály közösségi életének. így együtt a hármuk jó irá­nyú ráhatása a fiúkra az osztályban a tanév során fokozatosan növekedett. Az osztályba más iskolából jött Janovszky Pista. Mivel csak Böröczky Ica mellett volt üres hely, ide ültették Pistát, akit ezért — visszaemlékezése szerint is — nagyon irigyeltünk. Később hálával gondolt vissza Icára, aki matekban nagyon sokat segített neki. 7-4.2.Tanulás A gimnáziumi osztályok között — a szélsőséges teljesítmények miatt — a legrosz­­szabb átlag a miénk volt. Az érkezők és év végén távozók között volt két osztály­társunk, akik sok tárgyból megbuktak és lerontották az osztályátlagot. Ők a kö­vetkező évben lemaradtak tőlünk. Ugyanakkor a mi osztályunk volt az, amely­ben a legtöbb kitűnő (vastagbetűs, minden tárgyból jeles) tanuló volt. Pénz-, könyv-, rajzjutalomban legtöbben közülünk részesültek az egész iskolában. 7.4.3. Cserkészcsapatunk, sporteredményeink 7.4.3.1. A cserkészcsapat A cserkészcsapat munkájáról Kiss Sanyi adott tájékoztatást. Visszaemlékezései­ben az őrsvezető-képzésről adnak tájékoztatást. Az összejövetelek két előadójá­nak, A. Tóth Sándor és Csapó Gyula tanár uraknak az ott elhangzott több elő­adásának kivonatát is megkaptam tőle. Az előadások főként szakmai jellegűek voltak. Bemutatták, hogyan lesz cserkészből őrsvezető, hogyan zajlik őrsök to­borzása, milyen a hatékony őrsi pedagógia. De volt előadás a magyar öntudatot erősítő népmese, népballada témakörről, s arról is, mit jelent magyarnak lenni. Kiss Sanyi megemlékezett a csapat Mikulásestjéről is. A mikuláscsomagok­hoz írt verseiből idézek: Csapó Gyula tanár úrnak, amit hoztam nagyon édes, Hoztam neki egy aranyos, ölbevaló feleséget. A. Tóth Sándor tanár úrnak, régi, híres parancsnoknak Rendeltek cifra ceruzát, notesz mellé egy ironkát, Használja el egészséggel, s törődjék még a cserkésszel!- 80 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom