Acta Papensia 2018. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 18. évfolyam (Pápa, 2018)

2018 / 1-2. szám

-= Műhely =Acta Papensia xviii (2018) 1-2. szám

— Osztálykönyv? -kérdi. — Mindjárt hozom — egy hang, gazdája kiugrik a pádból és elrohan. Mire visszaér, ő már nem fog felelni, gondolja útközben. A tanár odamegy az ablakhoz, onnan vissza a padokhoz, úgy érződik, beszélgetni szeretne, de nincs témája. Azonnal megvillan az osztály és már záporoznak a kérdések:

— Tanár úr kérem, mi lesz a jövő heti műsorral? stb. Közben megérkezik az osztálykönyv. Beírja. Folytatódik a beszélgetés, de vészesen fogynak a témák. Pedig még van vagy tízperc az órából, ezt akárhogy ki kell húzni...

Az öt háromszor felelt reményfogyottan újra a tankönyv fölé hajol, itt még minden lehet, még akár nagy baj is. így is lett, egyszer csak elfogytak a kérdések. A tanár jó perces hallgatás után feláll a helyéről, megszólal:

— Na, akkor kezdjük meg a munkát! — és előveszi a noteszát. B. már feláll a helyéről, tudja, ő jön. Igaza is lett. Először kissé nehezen lendült bele, majd egyre magabiztosabban felelt. — Jól van, leülhetsz, és beírta a jelest.

Hátra, majd újra előre lapozott.

— C.! — A névre riadt fiú áll fel. Ő ötször felelt már, látszik is rajta, nem készült, nem számított felelésre. Mit tegyen most, futott át rajta villámgyorsan, az idő kevés már kicsengetésig. Ha azt mondom, nem készültem, az biztos elégtelen. Az első bekezdésre emlékszem, belekezdek, lesz, ami lesz.

Elkezdi a leckét, a második mondat közepén megszólal a csengő, kicsengetnek.

— Leülhetsz — szól a tanár, majd máskor folytatjuk. Egy mély sóhaj és egy fogadalom száll az ég felé: mindig készülni fogok, többé nem számítom el magamat.

6.6.3. Mennyiségtan óra: ha a tanár úr rosszkedvű

Becsengettek. Gyorsan eltelt a tízperc, alig tudtam befejezni a házi feladat lemásolását. Tovább telnek a percek, a tanár még sehol. Már tíz perce, hogy nincs, az is lehet, ma nem jön be, ezt a hetedikesek mondták még a reggelinél, akkor nem hittük el nekik. Biztos elutazott.

Egyszerre csak nyílik az ajtó, a tanár úr lép be. Felmegy a dobogóra, szembenéz az osztállyal. Látszik rajta, úgy mondják, hogy a vesénkbe akar látni. Hosszasan szemlélődik, a középső padsorban hátul ülők már reszketni kezdenek, mint az őszi falevelek. Megszólal végre:

— Tessék leülni! — Az osztály helyet foglal, halk zümmögés hallatszik.-s 70 s-