Acta Papensia 2018. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 18. évfolyam (Pápa, 2018)

2018 / 1-2. szám

-■ Műhely 2-Acta Papensia XVIII (2018) 1-2. SZÁM

— Csend legyen, kérem — hangzik az újabb utasítás. Beírja az osztálykönyvet. Amikor kész, becsukja. Fogja a táskáját és kedvenc helyére, az ablakmélyedésbe vonul. Hirtelen valami szeszélye támad, megszólal:

— Mindenki nyissa ki a füzetét a házi feladatnál!

Vizsla szemekkel járja a padokat. Megáll.

— Miért nem tintával csináltad, miért ceruzával? Nagy engedményt tettem, hogy egy füzet kell csak. Lassan odajutunk — folytatta —, minek az a házi feladat, nincs is szükség a házi feladatra. El kell törölni.

A diák próbál védekezni:

— Tanár úr, kérem, nem jó a papír, nem lehet rá írni tintával, különben meg elfogyott a tinta a boltban, nem volt pénzem venni.

A tanár a sok papírja közül előhúz egy cetlit, rajta nevek, megkeresi a tettest és beír egy rossz pontot.

Miután végig rohanta az osztályt, visszatér a kiindulási helyhez, ahol újra kezdi a kutatást. Néma csend az osztályban. Forgatja az iratokat, szétnyitja, belenéz, visszateszi. Kivesz egy másikat, az idegek már pattanásig feszültek. Ekkor hirtelen egy könnyed mozdulattal előhúz egy hatodikos számtan könyvet. Lapozza, mintha példát keresne benne. Közben a könyv mögül éles pillantásokat vet az osztályra. Hirtelen megvillan a szeme, valami érdekeset talált és megszólal:

— Na, ki akar felelni? — Néma csend. Egy ideig vár, hátha jelentkezik a kiszemelt. Ő viszont nem ezt tervezi, az utolsó előtti padban próbál még jobban elbújni szinte láthatatlanná válni.

A háló ki van vetve. A tanár vár még egy kicsit, majd megszólal:

— Na, K., próbáld meg talán. Eredj ki a táblához!

Hősünk hihetetlen rövid idő alatt vált át a rubinvörös színárnyalattól a halványsárgáig. Kétségbeesetten mormolja magának: Ez hát a vég, tudtam, tudtam biztosan, hogy ki kell mennem a táblához.

Megindul lassan a tábla felé, a padtársa súgja felé, már csak alig 30 perc van a kicsengetésig.

A táblánál jobb kézbe veszi a krétát, megforgatja, hogy jól lehessen írni vele, bal kézbe a törlőruhát, ránéz a tanárra és várja a példát. A tanár diktál, ő ír. Telik a tábla az adatokkal, ő pedig csak ír, ír. Hosszú a példa, mire a végére ér, azt sem tudja, fiú-e vagy lány. Meg kellene már mondani, gondolja, hogy nem készült, az egész felesleges időhúzás, de nem jön hang a szájára, néma marad.

’71-