Acta Papensia 2018. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 18. évfolyam (Pápa, 2018)

2018 / 1-2. szám

-a Újraolvasó s-Acta Papensia xviii (2018) 1-2. szám

élyen be van ugyan vésve minden ember keblébe a törvényszava, a személy, az általános szabadság tisztelete: hanem részint a nevelés hiánya, részint a félszeg képződés által nyert rossz irány miatt, sokan hallatlan hagyják elhangzani keblökben is dobogó törvény s okosság szavait, a nemtelen indulatok, düh bosszú vagy pénzvágy lázai által legyőzötteket, s így korlátlan dúlnak az emberi jogok féktelen tiporásában. Az ily a nemesebb emberiséget ideiglen levetkezett állatok ellen, van e joga intézkedni valakinek? van e joga vagy kötelessége egyes embernek bántani a kimért korláton túl csapongókat? vagy tán csak a polgári társaság teheti ezt, s ha igen: miből fog állni ezen magokról szintúgy, mint másokról megfeledkezett gonoszok elleni intézkedés? Ezek azon kérdések melyekre kívántam e jelen elmélkedésben röviden megfelelni.

Világos mindenki előtt ezen tétel: ki mást megsértett: lakoljon; a bűnös büntettessék, s csupán azért, mert bűnt tett, mert más szabadságát tiszteletben nem tartotta. De ki vigye véghez ezen büntetést? Minthogy az ember polgári társaságban él, s máskép, tán oly vadon mint tigrisek s oroszlánok nem is élt soha; s ezen társaság az, melyre bízatott az egyesek jogainak sérthetetlensége fölötti őrködés: bizonyos hogy csak ennek, de semmiféle akármily rangú egyesnek sohasem lehet joga egyszersmind kötelessége a büntetés. Egyes emberek kezében bosszúvá alakulna ez, mely akár valólag, akár a bűnös szemeiben többet tevén a következménybe, mint volt az előzményben, végeden viszszahatást, a keresetek s bosszúk szakadatlan sorát szülné egyes emberekre nézve. Nem szabad sem egyes embernek a maga jogáról s kötelességéről anynyira megfeledkezni, hogy bár a legnagyobb gonosztevő ellen sértő bántalmakra fakadjon, sem a társaságnak a maga méltóságáról s magas helyzetéről, hogy egyeseknek ily korlátlan merészleteket tenni büntetlen megengedjen. Vérzik az ember szíve, ha látja, mint hurcoltatnak ottan elfogott gonosztevők; de azért emberek, s oly emberek, kiket egyes embereknek bántani egyáltalában nem szabad, a büntető törvényszék fogházába, kikeresett szidalmak, sárral, kővel hajigálás ütlegelt serege, még pedig legközelebb a büntető igazság zsoldosaitól, a hajdúktól úgy, hogy az elfogottnak órán6, száján, agyán folyjon vére, még ez mind kevés ahhoz képest, ami gyakran történik. Sokszor egy vad s valólag csak külsőképpen nemesebb csoport őrjöngő merészlete által több

6 orrán- I?» *-