Acta Papensia 2016. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 16. évfolyam (Pápa, 2016)

2016 / 1-2. szám - Műhely - Köblös József: Exmisszió, ordináció, konszekráció. A lelkészi hivatal elnyerésének lépései a Dunántúli Református Egyházkerületben a XVII-XVIII. században (2.1)

<Ф MŰHELY ф>

Acta Papensia XVI (2016) 1-2. szám

Ebben az okfejtésben - nyilván nem véletlenül - Kálvin által idézett igehelyek köszönnek vissza, ezt a témakört ugyanis munkáiban ő is többször érintette.

Hogy Kálvin mit írt az Apostolok cselekedeteihez írt kommentárjaiban, arra később, a Hevesi Sámuel tatai esperes által írt esperesi ágenda ismertetésekor még kitérünk. Az Institúcióban, vagyis a keresztény vallás rendszeréről megjelent alapvető művében az ordináció szertartásáról (ritus ordinandi) azt írja, hogy a kézrátétel eredetileg zsidó szokás volt, melyet akkor használtak, mikor (valakit vagy) valamit meg akartak áldani vagy fel akartak szentelni (quod benedictum ac consecratum volebant), hogy Istennek ajánlják. így áldotta meg Jákob József fiait, Efraimot és Manasszét (íMóz 48,14), ezért tették a leviták kezüket az áldozati állatok fejére,126 Jézus is ezzel a mozdulattal áldotta meg a kisdedeket (Mt 19,15). Ezt a szokást vitték tovább az apostolok is, amikor valakit felavattak a szolgálatra (initiabant in ministerium), vagyis amikor pásztorokat, tanítókat és diakónusokat szenteltek (sic pastores et doctores, sic diaconos consecrabant),127 de akkor is, amikor valakinek a Szentlélek látható jeleit közvetítették (ApCsel 19,6).128 S bár Jézus nem adta parancsba, mivel az apostolok gyakran tették, ezt a szertartást meg kell tartani, mert ez egyrészt a nép felé jobban hangsúlyozza az egyházi szolgálat méltóságát, másrészt a felavatott (qui ordinatur) számára is érzékletesebbé teszi, hogy ő Isten szolgálatára lett lefoglalva. Ez a szertartás tehát nem üres szokás, csak vigyázni kell, hogy ba- bonaságba nem torkolljon.129 Ezzel nyilvánvalóan arra utal, hogy - a katolikus tanítással ellentétben - a kézrátételnek önmagában nincs kegyelemközlő ereje, mert az egyházi rend (a lelkészi szolgálat) nem szentség. Hogy mégis tulajdonít neki valamiféle kváziszakrális jelleget (amit az 1927-es Istentiszteleti Rendtartás azzal fejez ki, hogy a lelkészavatást szimbolikus cselekménynek nevezi), arra az Institúció azon helye a bizonyíték, ahol egyedül a keresztséget és az úrvacsorát

omnes adversitates dextera sua omnipotenti protegere velit. 3. Se Deo hostiam gratam esse... [Innen a szöveg szinte teljesen olvashatatlanná válik.] DREKK O. 969.149г.

126 3JVIÓZ 1,4.

127 ApCsel 6,6; 13,3; íTim 4,14; 5,22; 2Tim 1,6.

128 A Kálvin által megjelölt helyen kívül: ApCsel 8,17; 9,17.

129 IV. 4.16. Johannes CALVINUS: Institutio Christianae religionis. Genf, 1606. 379r-v. Csak érdekességképpen említem meg, hogy az Institúció könyvtárunkban őrzött eme példányát birtokosbejegyzése szerint Torkos Jakab későbbi dunántúli püspök szerezte be zürichi tanulmányai idején, 1733-ban. DREKK К III. 458. Magyar fordítása: KÁLVIN János: A keresztyén vallás rendszere. Ford. Ceglédi Sándor, Rábold Gusztáv. I—II. Bp. 1910. (Református Egyházi Könyvtár V- VI.) II. 350-351» 96 «