Acta Papensia 2016. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 16. évfolyam (Pápa, 2016)
2016 / 3-4. szám - Szemle - Hermann István: A veszprémi egyházmegye igazgatása a 18. században 1700-1777 (Gárdonyi Máté)
«ф Szemle ф> Acta Papensia XVI (2016) 3-4. szám dokumentumai viszont nem maradtak fenn. Ennek fényében, a korábbi szak- irodalomban szereplő adatokat kritikusan áttekintve lehet megállapítani a XVIII. századi plébániaszervezés kiindulópontját (53-60.), illetve a következő évtizedek gyarapodását (71-72.). Amíg a korábbi püspök-életrajzok az új plébániák felállítását a főpásztori aktivitás fokmérőjének tekintették, a szerzőt az alapítások dinamikájának vizsgálata arról győzte meg, hogy itt több tényezőt is figyelembe kell venni. Acsádi Ádámmal kapcsolatban írja, hogy „a szervezőmunka intenzitásának megváltozása nem egyes személyek alkalmasságától függött, hanem az egyházmegye állapotából következett, s szükségszerű volt a plébániahálózat további bővítése helyett a már meglévő alapítások megszilárdítását előtérbe helyezni” (80-81). A plébániaalapítások időszakos nekilendülése, majd megtorpanása nyilvánvalóan szoros kapcsolatban állt az alsópapság aktuális létszámával, de legalább annyira a jövedelmi viszonyokkal, amit számos adatsor és hozzájuk fűzött, részletes magyarázat igazol a kötetben (76-80, illetve 87-92.). További tényezőként jön számításba a szerzetesi pasztoráció felváltása a világi papok által vezetett plébániákkal, ami nem volt feszültségmentes folyamat (95-97.), valamint a protestáns „felekezeti tömbök” megbontására való törekvés (98.), bár katolikus szempontból „a püspökség bizonyos területei, elsősorban a Mezőföld és Dél-Somogy, még a 18. század második felében is missziós területnek számítottak” (106.). A plébániaszervezés tényezői közül a templomot építő és javadalmat biztosító kegyurakról a kötet nem szól ilyen részletességgel, a szerző ez esetben Dénesi Tamás esettanulmányaihoz utalja az olvasót (84.). A veszprémi egyházmegye középszintű kormányzati egységeinek számbavételét Hermann István „egy nem létező igazgatási szint”, a főesperesség tárgyalásával kezdi, amit úgy kell érteni, hogy a főesperesi tisztség ugyan létezett a korszakban, ám a szerző néhány kivételtől eltekintve nem tudott funkciókat társítani hozzá. Szemben a középkori előzményekkel, vagy éppen az esztergomi érsekség egyidejű gyakorlatával, Veszprémben a főesperességek újjáalakítása jelképes értékű maradt, a régi egyházszervezettel való kontinuitást juttatta kifejezésre, s az egyházmegye négy „tájegységének” megkülönböztetésére szolgált (116.). Ugyanakkor a hagyományos főesperesi funkciókat részben a püspöki helynökök, részben az esperesek vették át. Az esperesi kerületek viszont annak ellenére képlékeny alakulatnak bizonyultak, hogy az esperesek közvetítő szerepe a püspöki aula és a plébániák között jelentős volt. A kerületek kialakításában, a plébániák be- és átsorolásában többnyire praktikus szempontok érvényesültek (pl. könnyebb megközelíthetőség), néha azonban személyi okok: „Egyszerűbb volt az [új] esperes plébániáját, Torbágyot s a közbeeső plébániákat az új kerülethez csatolni, mint nem sokkal kinevezését követően ismételten egy új plébániához juttatni a kiszemelt esperest” (121-122.). Annak dacára sikerült a szerzőnek a lehetőségek szerint tisztáznia a plébániák espereskerületi » 455 «
