Acta Papensia 2016. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 16. évfolyam (Pápa, 2016)
2016 / 3-4. szám - Szemle - Hermann István: A veszprémi egyházmegye igazgatása a 18. században 1700-1777 (Gárdonyi Máté)
ф Szemle ф> Acta Papensia XVI (2016) 3-4. szám beosztását, hogy a fennmaradt források néha következetlenek, sőt ellentmondásosak, s egy szüntelen változó, kialakulóban lévő struktúra képét mutatják (118-132.). Az egyházmegyét középszinten irányító papi réteget nevezi Hermann István „egyházmegyei elitnek”, amely azokból állt, akik „hivataluknak köszönhetően részt vettek az egyházmegye kormányzatában, részesei voltak a döntések előkészítésének, illetve meghozatalának” (137.). Ebbe a körbe az esperesek, kanonokok és helynökök tartoztak, egy részük az esperesi tisztségből feljebb is jutott, legalább valamelyik kanonoki stallumig (a veszprémi plébánosság és a tiszteletbeli kanonoki cím egyfajta „előszobát” jelentett ehhez), tehát joggal lehet őket egységes csoportnak tekinteni. A szerző kutatásai nemcsak az egyes tisztségekhez rendelt funkciók számbavételére irányultak, hanem e réteg tagjainak életpályáját is megpróbálta feltérképezni: honnan jöttek (az egyházmegye területéről vagy máshonnan?), milyen származásúak voltak, hol tanultak, hogyan lépegettek előre a hivatali ranglétrán, esetleg miért akadt el karrierjük? Ezekre a kérdésekre a szerzőnek azért is sikerült „életszerű” válaszokat adnia, mert az egyházmegyei elit tagjainak fennmaradt levelezését is bevonta a vizsgálódás körébe (137-188.). A veszprémi püspökség XVIII. századi történetéről szólva természetesen megkerülhetetlen Padányi Bíró Márton alakja. Hermann István az ő főpásztori működését ezúttal abból a szempontból elemzi, hogy milyen lehetőségei és korlátái voltak a püspöki hatalomnak az egyházmegyei elit alakításában (188-203.) Vagyis Padányi Bíró Márton személyzeti politikájának fényében vizsgált egy olyan kérdéskört, ami a mindenkori egyházigazgatás kulcsa: kiket választott munkatársul a főpásztor, milyen megfontolások vezették ebben (korábbi ismeretség, szimpátia, munkabírás), mi okozott törést az együttműködésben? Ebben a fejezetben olyan, alaposan adatolt elemzéseket találunk kanonoki életpályákról, melyek esettanulmányoknak is beillenek (Lenti István, Dravec József, Séllyei Nagy Ignác); egyébként utóbbiról, aki az első székesfehérvári püspök lett, Hermann István azt feltételezi, hogy rokoni kapcsolatban is állt Bíró püspökkel (199-200.). A kötet törzsanyagához függelékként csatlakozó adattárat minden bizonynyal haszonnal forgatják majd a veszprémi egyházmegye történetének jövendő kutatói. Az archontológia, amely az Engel Pál és Köblös József által kidolgozott módszertant követi, kiegészíti és nemegyszer korrigálja azokat az életrajzi adatokat, amelyek Pfeiffer János történeti névtárában találhatók. A plébániák alapítására és espereskerületi beosztására vonatkozó adatok összegyűjtése és pontosítása hiánypótló munka, nem beszélve a plébánosok jövedelmi viszonyainak összehasonlító táblázatairól, melyek három összeírás alapján készültek (1735, 1754/55,1774/76). A szerző itt nemcsak a pénzben megadott jövedelmeket tünteti fel, hanem a plébános jövedelmének százalékos arányát is az egyházmegye » 456 «
