Acta Papensia 2016. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 16. évfolyam (Pápa, 2016)
2016 / 3-4. szám - Szemle - Rainer Pál: Egy cs. és kir. 52. gyalogezredbeli ismeretlen tartalékos tiszt I. világháborús és hadifogoly naplója, 1916-1920 (Hudi József)
ф Szemle ф> Acta Papensia XVI (2016) 3-4. szám adott mindennek: a megmaradás, túlélés, hazatérés lett a tét. Az egész történet mögött az állandó bizonytalanság és kiszolgáltatottság érzését lehet kitapintani: hősünk nem tudja, merre, melyik harctérre viszik; sem az orosz, sem a japán hadifogságban nem tudja, hogy mi történik vele holnap, holnapután. Szibériában a fehérek és vörösök közt dúló polgárháború, melybe az intervenciós haderők is bekapcsolódtak, időnként közvetlen életveszélyt jelentettek a foglyok számára is. A gyalogezred katonája számára a frontvonalon az orosz repülőről ledobott bombák, az ellenséges tüzérség állandó ágyúzása, a géppuskák kerepelése jelentette a halál közelségét; a jól kiépített állások hátrahagyása és a gyors visz- szavonulás a reményt az életben maradásra. A technikai civilizáció minden eszköze (vasút, utak-hidak, telefonösszeköttetés, repülőgép, teher- és személyautó, tengeralattjáró, stb.) csak arra volt jó, hogy a pusztítás és szenvedés mértékét fokozza. Az első világháborús orosz fogságban a bolsevik forradalomig még működik a nemzetközi katonai etikett: a hadifogoly tiszteknek tisztiszolga jár és fizetés, ellenőrzés mellett szabadon mozoghatnak, az ellátás elfogadható. (Kezdetben még arra is van energia, hogy a tiszteket nemzetenként különítsék el, a zsidókat is nemzetnek tekintve. Megfigyelése szerint csak a németekkel tettek kivételt, mert az orosz tiszteket és közlegényeket ők sem választották szét.) E nagyvonalúságot a bolsevizmus elsöpörte: a vörösök a tiszti rendfokozatokat is megszüntették, a tiszteket a legénység választotta, fizetésük sem különbözött. A polgárháború alatt a fehér gárda az általa ellenőrzött területeken megtartotta a katonai hierarchiát és a tiszti kiváltságokat. A fogolytáborban a rengeteg szabadidő értelmes eltöltésére szolgált a nyelv- tanulás (naplóírónk franciául és horvátul tanult), a közeibe tett kirándulások, kulturális estek, kabarék, a keresztény ünnepek megtartása. A karácsony és szilveszter megünneplése a Távol-Keleten már elmaradt: a nagy hideg és a rossz ellátás miatt senkinek sem volt kedve ünnepelni. Hősünk különösen kedvelte az olvasást és a színházi előadásokat; mindent elolvasott, ami a keze ügyébe került, minden fontosat feljegyzett, amit olvasott vagy mások olvasmányaiból a tudomására jutott. Az orosz, magyar, német nyelvű újságok gyakran közöltek téves híreket, melyeket kacsáknak neveztek a táborok lakói. Tanulságos az otthonnal való kapcsolattartás: a levelek több hónapos késéssel érkeznek meg, ha egyáltalán megérkeznek. A Távol-Keleten már inkább Amerikán át leveleznek az európai országokkal, köztük Magyarországgal, mert a polgárháború miatt rossz az összeköttetés Oroszország európai részeivel. (Meglepő, hogy a családjáról, barátairól egy sort sem írt le naplójába, holott levelezett velük.) A táborok egymással is tartották a kapcsolatot, levelek érkeztek a korábban megismert berezovkai táborból, melyek néha meglepő híreket » 451«
