Acta Papensia 2016. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 16. évfolyam (Pápa, 2016)
2016 / 3-4. szám - Műhely - Gelencsér József: "Nem ver meg téged az Isten, hogyha gondoskodsz róluk!" (Egy református asszony, aki mindvégig hű maradt hitéhez)
<ф MŰHELY ф> Acta Papensia XVI (2016) 3-4. szám egykötetes lexikonukat olvasgatta, melyre büszke is volt. Mint értelmes falusi asszony jártasnak bizonyult több tevékenységben, így a népi gyógyászatban is. Halála után nekik is és természetesen saját felmenőiknek is sírkövet állíttatott Nagy János és felesége. A hagyományos paraszti társadalomban, sőt részben az 1960-70-es évekig az idős korra jutottak helyzetét a településükön élő normák, jogszokások mellett az határozta meg, hogy nevükön volt-e a vagyon és még mennyire bírták a munkát. Sárkeresztesen is így volt ez. A mértékadó normákat a közösség tagjai gyerekkoruktól kezdve elsajátították. A családban és az iskolában a szülők, nagyszülők, idősebbek iránti tiszteletre nevelték a gyerekeket. Erről szólt prédikációjában, intő-oktató mondataiban a református tiszteletes. A konfirmálók már tudták a Tízparancsolatot, benne az 5.-et, hogy „Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad tenéked!” (2. Mózes 20: 12) Mivel ezt az előírást a Biblia még több helyen ismétli, különösen megragadt bennük ez az ismeret. Az ide kapcsolódó, a paraszti életben irányadó normát a már említett Szalai Józsefné Szumper Julianna, a viszonosságra utalva idézte: „Mikor kicsinyek voltunk, az öregjeink nem hagytak el minket. Öreg korukban mi sem hagyhatjuk el őket!” Gondjukat kell viselni. Mert aki nem teszi, a helyi szólás szerint: „Majd visszakapja a gyerekeitől!” Mivel ezt a példát látja a gyerek. Az élet alkonyán járók pedig azt kérték a Mindenhatótól, hogy „ne legyenek másra utalva!” Az idős ember, ha már nem tudott dolgozni, kiült a kiskapuba, a padra, ott beszélgetett. Vagy elment a szőlőbe, ott üldögélt.6 Ha asszony volt, úgy jó esetben vigyázott az unokára. A fiatalok dolgoztak, de rendszerint még az öregeké volt minden. Amíg az öreg férfi kicsit jobban bírta magát, az istállóban aludt, mint legény korában. De aztán bevitték a szobába. Ha már fölkelni sem tudott, az ajtó mögötti vagy a hátulsó ágyon feküdt. 1945 előtt az öregekhez nem nagyon hívtak orvost, pénz sem volt rá. Ha volt idősebb nő a családban, úgy az, különben a fiatalasszony gondozta az öreget. Az pedig egyre inkább csak tén- fergett, éppen hogy megvolt, aztán meghalt. Az öregek általában nem sokáig betegeskedtek. Némelyik helyen már várták az idős szülők halálát. Rájuk mondták, hogy „hamar eltennék az öreget a föld alá”. Egész kirívó esetek is 6 GELENCSÉR 1997. 461. » З51 «
