Acta Papensia 2015. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 15. évfolyam (Pápa, 2015)
2015 / 3-4. szám - Műhely - Vajs Tibor: Venetianer Sándor - egy igaz református lelkész
MŰHELY Acta Papensia XV (2015) 3-4. lát majd életet, hanem az Isten haragja marad rajta.” (Jn 3,36) Ez az ige zsidóknak mondatott! Jézus a zsidókhoz jött, a „papok népéhez”.121 Kevés kivétellel zsidókhoz beszélt, zsidókat tanított és zsidókat nevezett meg barátaiként, miután így tanította őket: „Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért.” (Jn 15,13) Mi végre ez az egész, hiszen a zsidóknak nem volt szükségük erre? Csak azért jött volna a legjóakaratúbb emberbarát, hogy azokat az embereket, „akik a törvény hegye alatt122 jól és kényelmesen éltek”,123 megzavarja nyugodt életükben, elvegye élvezetüket? Ő azért jött, hogy megkeresse és az örök élet részesévé tegye azt, aki elveszett! És hol voltak az elveszettek, akiknek utána ment? Izráel házában vagy a pogány világban? Nem kellene-e meglepődniük a zsidóknak, hogy Jézus Izraelben keres és üdvözít? Ó, bárcsak a papok népe meghallaná, mit kiált neki az 6 legdrágább Fia: „Ha a ti igazságotok messze felül nem múlja az írástudókét és farizeusokét, akkor semmiképpen sem mentek be a mennyek országába!” (Máté 5,20) Hogy nem szakad be ezen egyetlen ige súlya alatt a föld, melyen a buzgó rabbik meglátásuk szerint olyan szilárdan álltak?! Ez olyan ige, amely sziklákat zúz szét; tőle magába roskad a törvény hegye, és nem kínál többé árnyékot. Igaz ugyan, hogy az írástudók hagyományai kerítést kellett vonjanak a törvény köré, és a farizeusoknak valóban komoly szívügye volt a szentség megőrzése. De ha emberi parancsolatok válnak lelkiismereti kérdéssé, akkor elmaradhatatlan következmény, hogy az ember odaadása és gondossága megszűnik Isten parancsolataival szemben. Nem érvényes-e ma is, hogy Isten legnagyobb parancsolatai annál inkább veszítenek jelentőségükből, minél nagyobb energiát fektet az ember a rabbinikus előírások betartására? Nem az történt-e az írástudók ténykedésének következtében, hogy a „papok népe” nem lépett be többé a törvény és a próféták szentélyébe, hogy egész Izráel a sövénykerítésnél időzött, ahonnan csak Jézus vezetheti az isteni akarat helyes megismerésének menyegzői termébe? A szív tisztaságát követeli a törvény, az emberre azonban természetétől fogva a bűn törvénye jellemző. De az ember megnyugtatta magát a belső tisz- tátalanságot illetően, és azzal csapta be magát, hogy a külsőségekkel még nagyobb igyekezettel foglalkozott. Ezt az önámítást akarja Jézus megszüntetni: 121 Vö. Ex 19,6 (Luther: Königreich von Priestern und ein heiliges Volk; Venetianer: Priestervolk). 122 John Bunyan, Zarándokút/Netivot olam/Des Christen Wallfahrt. ATahnudban is szerepel ez a kifejezés. 12Wö. LICHTENSTEIN 1886.10. » 340 «
