Acta Papensia 2015. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 15. évfolyam (Pápa, 2015)

2015 / 3-4. szám - Műhely - Gelencsér József: Katonahalál a padláson - Történet, folklór, népi jogszokások

MŰHELY Acta Papensia XV (2015) 3-4. megváltozásáig, az ellenség megérkezéséig, a várható vereség megérzéséig. Et­től kezdve a nép döntő részének normája szembekerült a hivatalossal, törvény­rontó lett azáltal, hogy elfogadta a katona menekülését. Nagy tekintélyű apjával szállt szembe Örsi Gábor. Ehhez kétség kívül hoz­zájárult, hogy a fiú, mint katona, apjától az átlagos élethelyzetekhez képest függetlenebbnek érezhette magát. A minden szabályt fellazító háborús viszo­nyok is belejátszottak viselkedésébe, valamint a természetes emberi érzések, így az élni akarás vagy a félelem. A népi jogszokás, a korlátozott apai hatalom így nem érvényesült. Az apa tudatában a korábbi paraszti norma végig törvényerősítő, azaz a hivatalos jogi rendelkezésekkel megegyező maradt: a katonának a harcban kell helytállni, így az alakulatánál a helye. Dezertálásával segítőinek, bujtatóinak életét is veszélybe sodorhatja. Mivel a faluközösség normája ekkorra már megváltozott, utólag szóban in­kább elmarasztalta az apát magatartásáért. Vele szemben azonban saját eszköz­tárából szankciót nem érvényesített. Helytelennek ítélte viselkedését, de még azt sem lehet mondani, hogy keményen megszólta volna. Tudták jól, hogy elég fájdalom neki a legényfiú elvesztése. 3. Az elhalálozás Utólag tehát nem állapítható meg, hogy Örsi Gábor halálának egész ponto­san mi volt az oka. Sárkeresztes lakosságából a front 1944. december 24-tol kez­dődő három hónapos időszaka alatt adatgyűjtésem szerint civilként több, mint 50, valószínűleg 54 személy halt meg, jórészt a karácsony estétől kezdődő egy hét alatt. Néhány kivételtől eltekintve a Vörös Hadsereg katonái lőtték le, eset­leg verték agyon őket. Majdnem minden esetben teljesen indokolatlan, érthe­tetlen kegyetlenséggel. Ehhez képest a fronton elesett, hadifogságban meghalt sárkeresztesi katonák száma minden valószínűség szerint csak 14 volt. A köz­ségben a szovjetek 20-30, más helységből származó, kivetkőzött magyar kato­nát is agyonlőttek. A fiatal embereken azonnal látszott, hogy katonakorúak. Mint potenciális ellenséget, nem kímélték őket, hiszen 40-50 éves civil férfia­kat is agyonlőttek. Ezek után természetes, hogy a magyar vagy német egyen­ruhások nem számíthattak irgalomra. Amennyiben a katonaruhás Örsi Gá­borra ők leltek rá a padláson vagy esetleg másutt, úgy nyilván azonnal végezni akartak vele. A szovjet katonák által elkövetettek a nemzetközi jog rendelkezé­seibe ütköztek, de ezzel nem kellett törődniük. » 278 «

Next

/
Oldalképek
Tartalom