Acta Papensia 2015. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 15. évfolyam (Pápa, 2015)
2015 / 3-4. szám - Műhely - Gelencsér József: Katonahalál a padláson - Történet, folklór, népi jogszokások
MŰHELY Acta Papensia XV (2015) 3-4. Okkal feltételezhető, hogy Örsi Gábor szerelmes levelébe Csokonai versét vagy annak egy részletét foglalta bele. Csokonai népdallá vált költeményeit ugyanis a népi kéziratos verseskönyvek is megőrizték. Legelőször a protestáns kollégiumok diákságának kéziratos könyveibe kerültek bele, már a 18. század végétől. A diákság ugyanis nagy szorgalommal másolgatta, gyűjtötte a dalokat, lakodalmi verseket, köszöntőket. A kollégiumokból végzősként kirajzó diákok, kik templomi szószékre vagy iskolai katedrára léptek, illetve gazdálkodni kezdtek, szerte az országba magukkal vitték az egymás füzeteiből másolt Csokonai verseket is. Közvetítésükkel azok eljutottak a mezővárosi, falusi iparosok és földművesek körébe. Mert Csokonai művei nem nyomtatásban, hanem főleg élőszóban, illetve másolással terjedtek. Máig fennmaradt kéziratos könyvek bizonyítják, hogy a Tartózkodó kérelem is így terjedt.18 A kéziratos könyvek, azaz füzetek egy sajátos kategóriáját képezték a katonakönyvek. Ezekbe a katonai szolgálat idején írtak bele, meglehetősen vegyes tartalommal. Félig emlék-, félig verseskönyveknek tekinthetők. A versek főleg szerelmi tárgyúak voltak, a nép- vagy műköltészetből. A katonák maguknak segítségül bemásoltak verses leveleket is.19 Feltételezhető, hogy Örsi Gábor is így, valamelyik gyűjteményes füzetből ismerhette meg Csokonai említett költeményét, amelyet, illetőleg a levélmintát a maga szerelmes levelénél felhasznált. Amint gyakorlat volt ez abban az időben, sőt később is, a székesfehérvári katonák körében. A visszaemlékező unokahúgnak már csak a költemény egyik kulcskifejezése maradt meg az emlékezetében. NÉPI JOGSZOKÁSOK Örsi Gábor története a népi jogélet, azon belül a népi jogszokások szempontjából is több tekintetben érdekes. Az alábbiakban ezeket kívánom áttekinteni. Mindenekelőtt azt kell előrebocsátani, hogy az események háború idején, 18 LUKÁCS László: Csokonai a néphagyományban. Budapest, 2007. 68-70.; Csokonai hatástörténetéről lásd még: SZILÁGYI Márton: Történeti rétegek a Csokonai-kultuszban. (Csokonai Vitéz Mihály, mint kultusztárgy) = Acta Papensia VII (2007) 3-4. sz. 325-346. 19 KATONA Imre: Katonakönyv. = ORTUTAY Gyula (főszerk.): Magyar Néprajzi Lexikon 3. Bp., 1980.194-195» 272 «