Acta Papensia 2013 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 13. évfolyam (Pápa, 2013)
2013 / 3. szám - Szemle - Lukacs, John: A történetírás jövője (Hudi József)
Szemle Acta Papensia xiii (2013) 3. szám modern társadalom válságával párhuzamosan i960 után a történetírás is válságba jutott; kiderült, hogy a hagyományos történetírás témái és módszerei nem kielégítők. A történelmi kutatás kiszélesítése és elmélyítésére új megközelítések (gender-tanulmányok, kvantifikáció, társadalomtörténet, stb.) azonban a szerző szerint nem hozták meg a várt sikert. A szakma bürokratikussá vált, melyben a középszerűség jutott uralomra; a történész a specializálódás miatt többnyire elmagányosodott; még az azonos szakterülettel foglalkozók sem olvassák egymás írásait. A recenziók sem orientálnak; a legjobb ismertetések nem szakmai folyóiratokban jelennek meg. A hivatásos történészek nehezen veszik fel a versenyt a közönség igényeit kiszolgáló, akár történelemhamisításra is kész amatőr történészekkel. A második fejezetből fény derül arra, hogy a történetírás sokat változott a XVII. század óta: „kevesek”(az elit) történetéből „sokak” (az egész társadalom) történetévé vált. A demokratizálódás megváltoztatta a közvéleményt, a politika és kormányzás szerkezetét, az államok kereteit. Az Egyesült Államokban az 1920-as évektől létrehozták és irányították a nyilvánosságot, amelynek gyakran az a feladata, hogy „szimulálja egy többség létezését”. (33) A sok forrás, az információs forradalom, illetve a bürokratikus kormányzás megnehezítik az események okait, a döntések hátterét vizsgáló történész dolgát. A történelmi kutatás kiszélesítése véleménye szerint olyan megközelítéseket („hóbortokat”) eredményezett, amelyek nyelvromláshoz vezettek. 1970 után az átlagember számára olvashatatlanná válták a sajátos nyelvezetet használó tudományos közlemények. Az egytényezős történelemmagyarázatok helyett saját munkáiban komplex megközelítésre törekedett: számos, egymással ösz- szefüggő, és hierarchikus szerkezetbe rendeződő történelmi tényezőt igyekezett bemutatni. A kommunikációs forradalom technikai vívmányainak egyszerre villantja fel fény- és árnyoldalait: a vizuális kultúra háttérbe szorítja a könyvet és az olvasást, csökkenti a koncentrálóképességet, a történelemoktatás hatékonyságát, ugyanakkor megkönnyíti a kutatást, a kapcsolattartást, megnehezíti viszont a plágium és a dokumentumhamisítás leleplezését. Egyszerre lehetünk tanúi az utóbbi évtizedekben a történelem iránti érdeklődés növekedésének (aminek jele a biográfiák népszerűsége), ugyanakkor a történelem ismerete felszínesebbé vált, ami az Egyesült Államokban részben a történelemoktatás háttérbe szorulásával magyarázható. A szerző fanyalogva beszél azokról a kísérletekről, amelyek tudományosabbá akarták tenni a történelmet. A csapatmunka nem vált be, a legkiválóbb műveket egy személy — sok esetben jól felkészült amatőr történész — írta. Álláspontja szerint a történelem „inkább irodalom, mint tudomány”: a történésznek tanulmányoznia kell a vizsgált kor irodalmát, kivált a szociografikus regényt, amelyből nagyobb valóságismeretre tehet szert. Munkája közben [ 494 ]
