Acta Papensia 2013 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 13. évfolyam (Pápa, 2013)
2013 / 3. szám - Műhely - Németh Balázs: A mentalitásváltozás tükröződése Beythe István ágendájában (1582)
Műhely Acta Papensia xiii (2013) 3. szám nem a tisztítótűzben van. Krisztus megváltó hatalma érvényessé vált a halállal és a temetéssel kapcsolatban is."’ A fenti teológiai meggondolások alapján Beythe temetési liturgiája leegyszerűsödött és csak prédikációból, imádságból és éneklésből állt. A temetési szertartás racionálisabbá vált, de nem az értelembe vetett hit által, hanem Krisztus megváltói hatalmába vetett hit alapján. A prédikáció nem a halotthoz, hanem a hozzátartozókhoz szólt. Tartalma: hála, köszönet, vigasz és reménység Krisztus megváltásában és az örök életben. Az imádság tartalma csak Isten dicsérete, hála és reménység lehetett, de sohasem valami közvetítés végett, mert Krisztus megváltása már a keresztfán megtörtént. Beythe bibliai igékre támaszkodva előírta, hogy a halottakat a temetőbe és ne templomba, az oltár alá temessék, mert a templom és az oltár nem biztosítja az Istenhez való közelséget. Mindezt bibliai példákkal és igékéi támasztotta alá. Beythe temetési liturgiájában a temetést a halottas háznál kezdi a lelkész, „mivelhogy az örök életre tartozunk, a halotthoz gyűljünk és mutassuk meg halálakor is hozzá való atyafiúi szeretetünket, elkísérjük és emlékezzünk a magunk kimúlásáról’. A halottasháztól a halottat a temetőbe kiviszik, és közben a diákok és a lelkészek „Isteni dicséreteket énekelnek”. A temetőbe érkezve a lelkész imádságban hálát ad Istennek, hogy ő uralkodik felettünk, és az örök életre feltámaszt. Ezután egy rövid prédikáció következik, ez a mi porrá lételünkről és az örök élet reménységéről szól, majd „szép dicséretekkel temettessék el a halott, szülei, atyafiai, barátai vigasztaltassanak”. Beythe a temetési rendtartást a következő szavakkal zárja be: „így azután oszoljanak el és ki-ki mind az ő hivatalában igyekezzék azon, hogy Istennek kedvében éljen és el ne feledkezzék utolsó órájáról’. E szavak mögött, ha közvetve is, a halotti tor elítélése rejlett, amely egykor a temetési szertartás folytatása volt és lényegében olyan mágikus felfogásokkal és cselekedetekkel volt telítve, melyek többek között azt a célt szolgálták, hogy a halottat kiengeszteljék, hogy ne legyen visszajáró lélek.'7 Mindezeket a reformátorok, így Beythe is, elítéltek, ismételten nem valamiféle racionális gondolkodásból kiindulva, hanem Isten igéjéből és Krisztus megváltó hatalmából. Beythe befejezésül külön szólt még a szentségekről, tehát a római katolikus egyház hét sákramentumáról. Itt főleg az engesztelő áldozat gondolatát és 16 17 16 LE GOFF 1982. 195-201., Religion in Geschichte und Gegenwart. 3. kiadás, 1957, II. 892- 894. („Fegefeuer“) 17 ROHEIM 1925. 179-196., DÖMÖTÖR 1981. 107-111. [ 315 ]
