Acta Papensia 2013 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 13. évfolyam (Pápa, 2013)
2013 / 3. szám - Műhely - Németh Balázs: A mentalitásváltozás tükröződése Beythe István ágendájában (1582)
Műhely ^ Acta Papensia xiii (2013) 3. szám a különböző mágikus, védelmező és ördög-elhárító rítusokat bírálta, mert Krisztus egyedüli engesztelő áldozata következtében nincsen szükség a többi, vagy más áldozatra, és védelmet is csak Krisztus igéje adhat. így a krisz- tológiai középpontnak racionális, és a hétköznapi élet félelmeitől való felszabadító ereje lett. De Beythénél a Krisztusban vetett hitnek emancipációs vetü- lete is volt, mert Isten a Szent Lelket közvetlenül adta, „de nem az istenká- romlóknak kezük által’. Ennek közvetlen következménye, hogy „mindön körösztyén embör papságra vétetött Isten által’. Az egyetemes papság a keresztyéneket felszabadította a passzív tárgyiasított állapotból, és szubjektumokká minősítette őket, akik nem engesztelő áldozatot, hanem hálaáldozatot hoztak életük bizonyságtétele és életstílusuk által, valamint a „szegényeknek, nyomorultaknak segítsége és egyéb irgalmasságos cselekedetök” által. Az, hogy az élet hálaadást jelent, mégpedig nem csupán Isten, hanem felebarátaink felé is, a Heidelbergi Káté szellemére emlékeztet, melyet Beythe maga is ismert. Ez a keresztyén élet Krisztus követését, az embertársak felé való nyitottságot jelentette, amely elhagyta a régi „do ut des” gyakorlatot, és Kálvin ellenszolgáltatást nem váró, ajándékozó szociáletikáját és felelősségét tükrözte.18 Ennek nagy jelentősége volt, mert kinyilatkoztatta, hogy a keresztyén hitet e világban is meg lehet élni, és nemcsak a világtól távol, pl. egy kolostorban. Összefoglalásképpen megállapítható, hogy Beythe ágendájában úgy ért el teológiai indokok alapján egyfajta mentalitásváltozást, hogy minimumra csökkentette a rítusokat, kiküszöbölt bizonyos mágikus gyökerű és a katolikus liturgia által integrált szimbolikus cselekedeteket, valamint letompította a szertartások vizuális hatását. A hagyományos, félelemtől átitatott társadalomban mindezek a kollektív öntudat és az együvé tartozás láncszemei voltak. Ezen rítusok hiánya a reformáció után sokak számára tátongó vákuumot jelentett, és az egyedüllét érzését szülte.19 E rituálék elvesztését Beythe ágendájában Isten igéjének hallása által kívánta kompenzálni, amelyet mindenki megértett, amelynek azután mellékterméke lett a racionalizálódás, a műveltség növekedése, a személyes öntudat, a társadalmi felelősség tudata és bizonyos humanizálódás. A reformáció egyházában ezek lettek mind az együvé tartozás, mind pedig az egyén személyisége előtérbe állításának pillérei. 18 DAVIS 2007.162-175. 19 WEBER 1965. 115-165. [316]
