Acta Papensia 2013 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 13. évfolyam (Pápa, 2013)
2013 / 1. szám - Forrásközlés - Hudi József: Adalékok Tarczy Lajos külföldi egyetemi tanulmányaihoz (1831–1833)
Forrásközlés Acta Papensia XIII (2013) 1. SZÁM 6. Szüts Károly debreceni kollégiumban végzett, ott seniori hivatalt betöltő, s most külföldi akadémián tanuló ifjú, 7. végül Tarczy Lajos pápai kollégiumi volt senior, a bécsi egyetemen „magát tökéletesittő ifjú”. A jelöltek felkészültségének, érdemeinek ismertetése után „némelly jelenlévő consistorialis urak” azt a javaslatot tették, hogy mivel a betöltendő állás nagy felkészültséget kíván, olyan személyt válasszanak, aki „előre készittené magát (...) a szükséges tudományra”. Mivel a jelöltek többsége már családos, „meg állapodott” ember volt, akikről nem feltételezhették, hogy hajlandók külföldön tanulni, ezért a voksok többsége Tarczy Lajosra esett. Szép Ábrahám még ugyanezen a napon hivatalos levélben értesítette a püspököt a gyűlésről, melyhez a jegyzőkönyv kivonatát is mellékelte. Az eddigi gyakorlatot és jogszokást mellőző döntés következtében a legesélytelenebb és legfiatalabb jelölt került az első helyre, amely elsősorban Hetényi Jánost sértette. Mellőzése következtében ellensége lett az 1831 után fellépő új nemzedék képviselőinek, elsősorban Bocsor Istvánnak és Tarczy Lajosnak.9 A következő, 1832. június 18-20-án Révkomáromban tartott egyházkerületi közgyűlésen két professzori állás betöltéséről döntöttek, ugyanis jogi tanszék felállítását is elhatározták. Jogtanárnak Stettner Györgyöt, filozófiatanárnak Tarczy Lajost választották.10 Az újonnan felállított jogi tanszék fenntartását az egyházkerületi pénztárból (cassa generalis) fedezték.11 A döntést megelőzően a pápai egyház mellett a 9 traktus (esperesség) véleményét is kikérték, így a fentieken kívül Steller János és Kováts Benjámin losonci professzor, Tüdős József professzor, valamint Árkai András szokolai prédikátor is bekerült a jelöltek közé. Meglepő, hogy a Mártont Istvánt 1831/32. tanévben ideiglenesen helyettesítő Sebestyén István és Edelényi Sáns Tractualis assessor: egyházmegyei törvényszéki ülnök, mai kifejezéssel egyházmegyei tanácsbíró. 9 Hetényi a pesti protestáns főiskola ügyében kifejtett nézeteit keményen bíráló Bocsor István professzort személyeskedve támadta, s végső soron alkalmatlannak ítélte a pápai nevelés- tani professzori állás betöltésére. Burkoltan a pápai hegeliánusok eltávolítását követelte, amikor azt írta, hogy „lehetnek olly szerencsétlen oktató-választások is, minők főiskoláinkban több Ízben történtek: egy két rósz oktató pedig felszámíthatatlan kárt tesz, csak egyetlen nemzedékbeli ifjúság’ elveinek megmérgezése által.” HETÉNYI 1843. 498. DREL 1.1. a. Egyházkerületi közgyűlési jegyzőkönyvek. 1832. Nr. 37. " DREL I. 1. a. Egyházkerületi közgyűlési jegyzőkönyvek. 1832. Nr. 39. [ 21 ]