Acta Papensia 2013 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 13. évfolyam (Pápa, 2013)
2013 / 1. szám - Forrásközlés - Hudi József: Adalékok Tarczy Lajos külföldi egyetemi tanulmányaihoz (1831–1833)
<0 Forrásközlés Acta Papensia XIII (2013) 1. SZÁM dór professzorok, illetve az 1832/33. tanév elején őket váltó Németh János professzor, volt monoszlói prédikátor nem kerültek a jelölőlistára.12 13 Tarczy 1832 nyarán értesítette Tóth Ferenc püspököt, hogy a helytartótanácstól Berlinbe kapott útlevelet. A püspök az 1832. július 23-án Pápán tartott egyházkerületi kisgyűlésen ismertette Tarczy levelét, melyben útjához jóváhagyást és segélyt kért. Mindkettőt megkapta. Egyúttal arra kérték, hogy augusztus 16-án Stettner Györggyel együtt jelenjen meg Pápán az iskolai tanács ülésén, hogy a tantárgyak felosztásáról tárgyalhassanak.15 16 A tanév végén Pápán megválasztották tanárnak, de nem jött haza, hanem azt kérte, hogy Németországban folytathassa tanulmányait. Prága, Drezda, Lipcse, Halié és Wittenberg érintésével Berlinbe ment, ahol a következő tanévet töltötte.14 Hazatérése után, 1833. november 4-én iktatták be professzori hivatalába.15 Tarczy az útról nem hagyott ránk feljegyzést, de mástól ismerünk visszaemlékezést, ami azt mutatja, hogy az utazásnak kialakult rendje volt. Keszi Hajdú Lajos így írt erről: „Nagy Áron barátommal 1842-ben külföldi útra indulék. Bécsben csatlakozott hozzánk miskolczi Szíjártó György s[áros]- pataki végzett senior. Bécsből, nehányheti időzésünk után megkezdőnk utazásunkat Berlinbe. Útunk Prága, Drezda, Lipcse, Wittenberg és Halién át történt. Mindegyik városban látás, tapasztalás tekintetéből rövidebb majd hosz- szabb időig tartózkodánk. Halléban tanulmányoztak1 b ekkor Tavasi Lajos, Tatai István, Terrai Károly hazánk főiskoláiban szép hírű tanárok, írók, kiknek honfiúi lelkes barátságukra elhunytok után is édes örömmel emlékezem; itt búvárkodott még László József is, pápai főiskolának gondnoka, kivel akkor nem találkozhatám, csak később kor hozta meg nékem ezen kibeszélhetet- len örömet, hogy vele színről színre lehettem, még pedig saját lakán Kocson egy ünnepélyes alkalommal. Eljutánk végre Berlinbe hosszabb tartózkodásunk főhelyére. Magyar tanulók számosán voltak ekkor Berlinben, kik hazafiui lelkesedéssel, közakarattal 12 DREL 1.1. a. Egyházkerületi közgyűlési jegyzőkönyvek. 1832. Nr. 38. 13 DREL 1.1. a. Egyházkerületi közgyűlési jegyzőkönyvek. 1833. Nr. 31/1. Az 1832. július 23-i pápai kisgyűlés jegyzőkönyve. Tarczy a professzori fizetésből a helyettesítés után fennmaradó összeget kapta meg segélyként. 14 Az útvonalat életrajzírója említi: TÖRÖK 1885. 56., továbbá SEBESTYÉN 1908. 29. 15 PREI Eklézsiái jegyzőkönyv, 1833. október 20. Nr. 54. A pápai református egyház presbitériumának határozata a november 4-i beiktatáson megjelenő vendégek elszállásolásáról. 16 értsd: tanultak [ 22 ]