Acta Papensia 2009 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 9. évfolyam (Pápa, 2009)
Szemle - Kovács Teofil: A német nyelv oktatása a Debreceni Református Kollégiumban (1769-1860) (Kekk Edina)
Szemle évek során a követelmények, és milyen külföldi mintákat vettek át. Fontos volt a nyilvános tanítók mellett a magántanítók szerepe is, melyre külön kitér a szerző. A fejezet végén fegyelmi ügyekről olvashatunk, melyek iskolába nem járó debreceni ifjakról vagy a „német szóra menő" diákok megre- gulázásáról tudósítanak bennünket. A következő fejezet az Entwürfe, tanügyi rendelettel foglalkozik (Entwurf der Organisation der Gymnasien und Realschulen in Oesterreich) behatóan. A gróf Leo Thun-Hohenstein által felterjesztett tervezetet 1849-ben hagyta jóvá I. Ferenc József császár, akinek célja szintén az egységes német nyelvű Habs- burg-birodalom megteremtése volt. Az Entwurf értelmében a német nyelv minden gimnáziumban kötelező lett, aminek következtében a szabadságharc utáni időszakban a debreceni kollégium élete is gyökeresen átrendeződött. A fenntartók a felsőfokú oktatásból a bölcsészet két évfolyamát hozzácsatolták a gimnáziumhoz, ami a feje tetejére állította az addigi rendszert. Megkövetelték állandó tanárok alkalmazását, aminek pénzügyi feltételeit meg kellett teremteni. A német nyelv erőltetése újabb tehertétel volt az intézmény számára. Tovább nehezítette a helyzetet és tovább mélyítette az ellenállást, hogy a felsőbb osztályokban minél több tantárgy német nyelven való oktatását írták elő. Ennek hatása volt az akadémiai tagozatra és az egyházkerület életére is, melyről a következő alfejezetben olvashatunk. Ebből kiderül, hogy nemcsak a teológiai hallgatóknak, de a jogakadémia hallgatóinak is sokkal komolyabb nyelvtudással kellett rendelkezniük. Az ehhez szükséges feltételeket az akadémia nem tudta biztosítani, így 1856-ban megszűnt. Az Entwurf természetesen igen sok vitát váltott ki, melyekről hosszan értekezik a szerző. Áttekintéséből kitűnik, hogy mennyire fontos volt az iskolai és egyházi vezetés számára is, hogy megőrizze a gimnázium autonómiáját. Ez komoly kihívások elé állította az iskola fenntartóit, és új tanterv kidolgozását tette szükségessé, melyről a fejezet végén számol be a szerző. Az utolsó nagyobb egység a németet tanuló magyar diákokkal és a kollégiumban tanuló nemzetiségiekkel foglalkozik az 1801-1868 között készült Series Studiosorum alapján. Ez egy 1588 óta vezetett nyilvántartás, amely a diákok neveit tartalmazza, azonban csak a főiskolás diákokra terjed ki. A szerző diáknévsorok elemzése alapján bemutatja, hogy milyen társadalmi háttérből jöttek azok a magyar diákok, akik németet kívántak tanulni, de kitér arra is, hogy milyen közegből érkeztek a kollégiumba a különböző nemzetiségű, vallású diákok (németek, morvák, románok, szlovákok, szer- bek, zsidók). Jellemző, hogy jelentős maradt ebben az időszakban is a „német szóra járás", mint nyelvtanulási lehetőség. Acta Papensia IX (2009) 1-4. 391
