Acta Papensia 2009 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 9. évfolyam (Pápa, 2009)
Szemle - Kovács Teofil: A német nyelv oktatása a Debreceni Református Kollégiumban (1769-1860) (Kekk Edina)
Szemle séből kitűnik, hogy csak a XV-XVI. század fordulóján kezdődik meg a modern nyelvek iskolai oktatása. Egy Csehországra és Oroszországra tett kitekintés után a hazai viszonyok tárgyalására tér át a szerző. Magyarországon német nyelvű oktatás már a XVI. század első felétől folyt a német lakosságú városokban, mint például Sopronban, Körmöcbányán. A felvilágosodás eszméinek terjedésével egyre inkább erősödött a meggyőződés, hogy a latin nyelv kizárólagos tanításától el kell fordulni. Ez a birodalmi szemlélet szülte meg aztán 1777-ben az első iskolaügyi rendeletet, a Ratio Educationist. E rendelet célja az volt, hogy a magyar iskolákat szervezet és tananyag szempontjából egységesítse. Ezt követően az 1784-ben II. József által kiadott nyelvrendelet tárgyalása következik, mely az iskolák hivatalos nyelvévé a németet tette A felvilágosult abszolutizmus képviselőinek rendelkezései nem maradtak hatástalanok Debrecen életére sem. A királyi hatalom a város belső ügyeibe fokozottan kezdett beavatkozni. A Helytartótanács 1770-ben elrendelte egy városi iskola felállítását a német nyelv oktatására. A kollégiumban először nem kötelező élő idegen nyelvként jelent meg a német, melyet 1769-től tanítottak. Itt olvashatunk az első német nyelvtanárokról: Ajler Györgyről és Keck Dánielről, valamint a magyar tanerőkről, így Pázmány Péterről, Sárvári Pálról és Budai Ézsaiásról, a későbbi tiszántúli püspökről. A következő alfejezet a célnyelvi környezetben történő nyelvtanulással foglalkozik, mely intézményhez nem kötődő nyelvtanulási lehetőségeket takar. Ilyen volt a cseregyerekrendszer és a „német szóra járás", valamint a peregrináció. A fejezetet egy kitekintés zárja, amely a sárospataki és erdélyi iskolák nyelvoktatását taglalja. A következő nagyobb egység a kollégiumi nyelvoktatás kérdéseivel foglalkozik II. József halálától 1812-ig. Ebben az időszakban, 1790. március 18- án mondta ki a nagykállói közgyűlés (generalis congregatio), hogy nem kötelező a német nyelv oktatása. Ezt a döntést a felkavart közhangulat és a háborúskodás megindulása tette lehetővé. A döntés a kollégiumban megnehezítette a német nyelv oktatását, de továbbra is lehetőség volt annak elsajátítására. Ugyanakkor a korszakra jellemző maradt a peregrináció is, még ha a királyi rendeletek és a háborús események fékezték is azt. Ennek bemutatása mellett a kollégiumi német nyelvtanárokról és működésük főbb területeiről is beszámol a szerző. Itt kap helyet Friedrich Moor, Császár József, Willich József és Halubka Pál munkásságának bemutatása. A következő alfejezet a tanmenetek részletes leírásával már a pedagógusi munkába enged bepillantást. Ebből kiderül, hogy melyik félévben kezdték tanulni a németet a diákok a különböző osztályokban, ki mennyire tudott németül, hogyan változtak az 390 Acta Papensia IX (2009) 1-4.
