Acta Papensia 2008 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 8. évfolyam (Pápa, 2008)
2008 / 3-4. szám - Műhely - S. Lackovits Emőke: A budapesti reformátusság története (Rendhagyó könyvismertetés)
Műhely községi hírleveleket. így is rendkívül nagy, tiszteletre méltó munkát végeztek a szerzők! A hetedik fejezet a felekezetközi kapcsolatokkal foglalkozik. Kertész Botorul a református-evangélikus együttműködés történetét elemzi 1791-1950 között, hangsúlyozva, hogy a főváros központjává lett a két protestáns közösség együttműködésének, ami megerősítésként hatott mindkét közösségre, hisz kisebbségi helyzetükből adódóan különösen egymásra utaltak voltak, ami az együttműködés számára állandó ösztönzést jelentett. Az együttműködés formáit három időperiódusban tárgyalja. Az első 1791-1848-ig tartó, vagyis az első, engedélyezett zsinatoktól amit egyházuniós törekvések jellemeztek, bár ez az elképzelés és a gondolat megvalósításának mikéntje éles vitákat váltott ki mindkét egyházban, igazolva, hogy az unió létrehozása nem örvendett egyértelmű és általános rokonszenvnek. A lényegre mutat rá a szerző az egyházszervezeti átalakítás tervezetével, továbbá a Mária Dorottya hercegnő szorgalmazta teológiai alapú közeledéssel foglalkozva. Ugyanakkor felhívja a figyelmet arra a felbecsülhetetlen értékű támogatásra, amelyet a hercegnő az evangélikus egyháznak biztosított az oktatás és a könyvkiadás terén. Mindezeken túl a Skót Misszió letelepítése és a vasárnapi iskolák megszületésének gondolata is az ő tevékenységének köszönhető. Az uniókísérletek előtt a poroszországi példa lebegett. 1842-re mind a nyolc protestáns egyházkerület elfogadta az unió gondolatát, sőt, megalakult az uniós választmány is, azonban az egyházkerületek pasz- szív ellenállása mégsem tette lehetővé a megvalósulást. A nemes törekvések legfontosabb eredménye a Protestáns Egyházi és Iskolai lap megindítása lett. A második időszakaszt az egyházi autonómiájuktól megfosztott protestánsoknak az önkényuralmi rendszer egyházpolitikája elleni közös küzdelme (Protestáns Pátens elvetése) és a Protestáns Teológia 1855-1864-ig tartó közös működtetése jellemezte. A harmadik korszakban a kiegyezés utáni együttműködés jellegzetességei tárulnak fel, így az 1791:XXVI. törvény centenáriumát ünneplő zsinatok és megemlékezések, ismételt uniós kísérletek, nagygeresdi egyezség megújítása, vegyes bizottságok, nemzetközi ökumenikus mozgalmakba való bekapcsolódás (1938-tól Egyházak Világtanácsa), fellépés a zsidók deportálása ellen, de 1914-től mégsem volt hivatalos jogi kapcsolat a két egyház között. A szerző külön tárgyalja az együttműködés egyéb formáit, mégpedig 1859- 1950 között, a felekezetközi „egyesületi keresztyénség" tevékenységére irányítva a figyelmet. Ezeknek az egyesületeknek döntő többségével már külön fejezetekben foglalkoztak, így az itt leírtak inkább a téma összefoglalásának tekinthetők, esetenként új evangélikus adatokkal kiegészítve., pl. Raffay Acta Papensia VIII (2008) 3-4. 253
