Acta Papensia 2007 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 7. évfolyam (Pápa, 2007)
1-2. szám - Műhely - Szabadi István: A Debreceni Református Kollégium és a magyar művelődés
Műhely tehettek a magyar református művelődés szolgálatában, azt most Debrecen a maga sokkal szerényebb lehetőségei közt egyedül vállalta és teljesítette saját kollégiumával: embereket nevelni, akik a török hódoltság mostoha viszonyai, s a Habsburg-országrész ellenreformációs veszedelmei közt is falvakba, mezővárosokba elviszik a hitet és a tudást. A török hódítás következtében 1660-tól a debreceni iskola a túlélő felelősségével azt a szerepkört is átvette, amelyet korábban Patakkal és Váraddal megosztva viselt a magyar református művelődés történetében. Ez nem csupán a megelőző évtized puritán tanárai magvetésének, hanem legalább annyira, sőt még inkább a váradi iskola ideköltözésének és nagyhatású professzora, Martonfalvi tudományművelő és iskolaszervező tevékenységének tulajdonítható. A schola illustris, vagy illustre collegium nevet joggal érdemelte ki, hiszen Gyulafehérvár pusztulása, Sárospatak működésének a Debreceni Református Kollégium a város iskolájából az ország kollégiumává vált. A debreceni kollégiumnak is kijutott a sorscsapásokból. A legnagyobb dúlást 1705-ben élte át a város, amikor a császári csapatok a könyvek közül is sokat elégettek. A könyvtár egy részét azonban Ecsedre, illetve Zalatnára menekítették (voltak köztük pataki könyvek is). Az 1714-es számbavételkor már több mint másfél ezer volt ismét a könyvtár állománya, s hála az áldozatkész tanároknak és diákoknak, a bibliotéka dinamikusan gyarapodott. Hamarosan talpra állt az intézmény, a XVIII. század első harmadától tankönyveit az ország teljes területén használták, ezek kinyomtatását a város és az egyház közös működtetésében lévő nyomdák végezték el. A tizennyolcadik századi reformokkal kapcsolatban Maróthi György professzorsága jelent fordulópontot. Csak egy tankönyvírót emelek ki, Budai Ezsaiást, aki mellesleg a magyar klasszika-filológia megteremtőjeként tartanak számon. Budai tankönyvei rendkívül nagy és széleskörű tudásról, pontos, rendszeres filológiai következetességről, imponáló értékelő- és szerkesztőerőről tanúskodnak. Felvilágosult egyetemesség és tudományos elhivatottság egyaránt ihlette alkotásait. Ezt juttatta kifejezésre az Akadémia tiszteletbeli tagsága, melyet 1831-ben ítéltek neki oda. Korszakunk első felének kollégiumi iskolakultúrája, de az egész magyar iskolai művelődés ügye és tudományossága is sokat nyert általuk. A XVIII. században a debreceni felvilágosodás néhány professzorának szerepe is túlnő a Kollégium belső életén és az egyházkerület, a város, de az egész magyar református iskolakultúra történetében maradandó. Sőt, közülük egyesek nemcsak hazai, hanem egyetemes mércével mérve is a kor tudományos színvonalán képviselik a magyar művelődés ügyét. 138 Acta Papensia VII (2007) 1-2.
