Acta Papensia 2006 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 6. évfolyam (Pápa, 2006)
Szemle - Engel Pál–C. Tóth Norbert: Itineraria regum et reginarum 1382–1438
Szemle A kötet rövid előszóval indul, amelyben C. Tóth Norbert vázolja a hazai itine- ráriumok közreadásának történetét, a XIX. századi kezdeti lépésektől (Ráth Károly) a részletesebb, egy-egy konkrét uralkodóra vonatkozó adattárak (Wertner Mór, Engel Pál) megjelentetésén át egészen a legújabb kiadásokig (Zsótér Rózsa, Zsoldos Attila, Jörg Hoensch, Stanislaw Sroka, Sebők Ferenc). Nem felejtkezik el a határokon túlra való kitekintéstől sem, a magyar vonatkozású legújabb lengyel uralkodói itine- ráriumok is fellelhetők benne, ahogy koraújkori adattárról is tesz említést. E rövid tudománytörténeti áttekintés után a szerző vázolja munkamódszerét, amelyben kitér a királyi udvar oklevéladási és pecsételési gyakorlatára is. Ennek ismeretében állítható össze maga az itinerárium. Különbséget tesz az 1370-es években bekövetkező kancelláriai reform nyomán ténylegesen az uralkodó kezelésében lévő pecsétek (nagy- és titkospecsét) és a királyi udvari hivatalok állandóan egy helyen fellelhető pecsét (középpecsét) és főkancellár magánpecsétje között. Az első két pecsétet azért emeli ki, mert a velük megpecsételt oklevelek keltezései kiadják az uralkodók itineráriumát. Ezután az előszó német fordítása, majd a bibliográfia és rövidítésjegyzék következik. Itt egyetlen dolgot szabadjon a recenzensnek megjegyeznie: az egyes hivatkozásoknál a lábjegyzetekben szereplő „A" minden bizonnyal Altmann adataira vonatkozik, de némileg zavaró, hogy ez a rövidítésjegyzékben a szerző nevével és nem betűvel szerepel. A kötet tartalmi része kronológiai rendben épül föl. Elsőként Mária királynő itineráriuma olvasható, majd Zsigmond királyé, végül a két királyné, Erzsébet és Borbála következik. Mint ahogy arra fentebb már történt utalás, C. Tóth Norbert a Zsigmond-féle itineráriumot Engel Pál a kutatócsoport számára átadott kézirata alapján állította össze, míg a három asszonyra vonatkozó adatok saját kutatásainak eredményei. Az egyes uralkodók itineráriumai után következnek az ezekre vonatkozó mutatók, amelyek némileg szokatlan módon és a kötet szerkezetéből adódóan nem egységesen az utolsó lapokon találhatóak meg. Míg Zsigmond királynál csak helynévmutató, Mária királynőnél, Erzsébet és Borbála királynéknál személynév- és kancelláriai jegyzet-mutató is található. Itt mindenképpen meg kell említeni ismét, hogy a fiatal szerzőnek lehetősége nyílt arra, hogy az asszonyok esetében valameny- nyi vonatkozó oklevelet átnézze, így a mutatók tekintetében is részletesebb eszköztárat bocsáthatott az olvasók elé, mint a még nem teljesen feldolgozott Zsigmond királyra vonatkozó anyag esetében. Ez utóbbi tényből, a részleges feldolgozottságból következik az a vitatható eljárás, amely a recenzens számára sem teljesen világos, hogy ennek ismeretében vajon miért a hagyományos, papíralapú kiadás mellett döntött a kiadó. Egy tovább bővíthető adattár kezelésében, a benne való keresésben, a mutatók és az adatok párhuzamba állításánál az elektronikus adathordozók alkalmazása megfelelő segéd- programokkal, keresőfelülettel sokkalta kézenfekvőbbnek tűnne. Közre játszhatott ugyanakkor a közrebocsátás melletti döntésben az, ahogy a szerző ezt az előszóban meg is jegyzi, hogy bár a kiadvány ugyan még nem öltött végleges formát, különösen az „1423-as év utáni időszakra bővíthető és pontosítható maradt," de kutatói Acta PapensIA VI (2006) 1-4. 243
