Acta Papensia 2006 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 6. évfolyam (Pápa, 2006)
Szemle - Zachar József: Habsburg-uralom, állandó hadsereg és magyarság 1683–1792
Szemle Szemle ZACH AR József: Habsburg-uralom, állandó hadsereg és magyarság 1683-1792. Bp., Zrínyi Kiadó, 2004. 351 oldal A Magyar Királyság 1526-tól részlegesen, 1540-től véglegesen a Habsburg-család osztrák ágának uralma alá került. Az udvari kormányszervek kiépítése, és fokozatos erősödése magával vonta a magyar állami önállóságot jelentő magyar királyi kormányszékek háttérbe szorulását. Úgy gondolhatnánk, hogy a Habsburg-uralom alatt, főként az állandó hadsereg megjelenése után a magyar hadügy megszűnt létezni, de legalábbis a tetszhalál állapotába került. Zachar József Habsburg-uralom, állandó hadsereg és magyarság 1693-1792 című könyvében levéltári forrásokra alapozva mutatja be a magyar hadügy történetét a török kiűzésének kezdetétől a francia forradalmi háborúk kezdetéig. A szerző bécsi Kriegsarchiv hatalmas anyagára, valamint a korszakra vonatkozó széles nemzetközi szakirodalomra támaszkodva új alapokra helyezi a XVIII. század magyar hadtörténetét. Új, eddig nem, vagy csak kevéssé ismert tényeket állapít meg, több kérdésben teljesen új, levéltári adatokkal alátámasztott álláspontot fogalmaz meg. A mű korszakolása nem igazodik Magyarország köztörténetének elfogadott 1686- os, és 1790-es dátumaihoz. Ezek megkérdőjelezése nélkül, de a hadtörténet igényeihez igazítottan a szerző rámutat a hadtörténetírásban szükségképpen módosítandó időpontokra: az állandó hadsereg magyarországi kezdetét (1683), s a francia háborúk kezdetét (1792) kell a korszak kezdő-, illetve végpontjaként értelmezi. A könyv hét fejezetben tárgyalja a XVIII. századi magyar hadügy csomópontjainak fő kérdéseit. Az első fejezet a hadügy jogi kereteit vizsgálja. A XVII. század második felében Magyarországon a magyar királyi haderő mellett a császári haderő egységei is állomásoztak. Ezt a magyar országgyűlés nem nézte jó szemmel, és mindent el akart követni az idegen egységek eltávolítása érdekében. Ez a törekvése a hadi helyzet, és a császári udvar ellenállása miatt még békeidőben sem lehetett sikeres. A szerző részletesen foglalkozik a magyar hadügyet új alapokra helyező 1715. évi Vili. törvénycikkel. Ezt a sokat emlegetett törvénycikket korábban az állandó hadsereg becikkelyezésének tartották. Zachar József viszont bebizonyítja, hogy a törvénycikkben említett rendes katonaságon a karok és rendek nem a császári hadsereget, hanem a magyar végvidéki katonaságot értették. Bizonyságul erre a régebbi törvényekben a végvidékiekre alkalmazott „régi és rendes katonaság" kifejezést hozza fel, és azt a szintén kétségkívül nyomós jogi érvet, hogy a magyar országgyűlésnek nem lehetett volna kompetenciája a császári hatáskörbe tartozó állandó hadseregre vonatkozó törvényt hozni. A szerző rámutat a törvénycikk 3. és 4. paragrafusára, amelyek lehetőséget adtak a királynak, hogy rendkívüli esetben adók tekintetében tanácskozhasACTA PaPENSIA VI (2006) 1-4. 239
