Acta Papensia 2005 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 5. évfolyam (Pápa, 2005)
3-4. szám - Szemle - Sólymos Szilveszter: Balatonfüred fürdő bencés kézben (1743–1949)
Szemle megmaradt építészeti és szellemi örökségre kíváncsi. „Semmiképpen nem a bencés múlt dicsőségének emlegetése a célunk. Nem szándékunk a fürdő bencés vezetés alatti idejét úgy feltüntetni, mint valami eszményi időszakot, amivel az országnak egyedülálló szolgálatot tett volna. (...) Olyan helytörténeti és kultúrtörténeti események felidézésére is törekszünk, amelyek a valóságon alapulnak, de a múltban nem kaptak elég figyelmet." (10.) A kötet nyolc, egymáshoz lazán kapcsolódó fejezetben ad képet a fürdő fejlődéséről. Megismerjük a felhasznált könyvészeti és levéltári forrásokat, a fürdő jogállásának változásait, fejlődésének állomásait, a kiemelkedő eseményeket és személyiségeket, a „jelesebb épületeket". Az utolsó, egyben leghosszabb fejezet („Emlékezések a bencés Füredre", 115-197.) az „élményszerűbb emlékeket, visszaemlékezéseket", a fürdővel kapcsolatos irodalmi alkotásokat, érdekesebb levéltári veszi számba. A szöveget 33 végjegyzet, 22 tételt tartalmazó, sorszámozott irodalomjegyzék egészíti ki. (Az irodalomjegyzék két nem odaillő — levéltári, illetve kézirattári — forrást is tartalmaz.) Népszerűsítő munkáról lévén szó, elég lett volna a felhasznált források és irodalom jegyzékét közölni. Mivel azonban jegyzeteket alkalmazott az író, az idézett szövegrészeknél minden esetve hivatkozni kellett volna. Tucatnál több elütésből származó hibát találtunk a szövegben. Némely esetben a családnév (pl. Jalsovics) egységesítésére lett volna szükség. Ezt többnyire a szerkesztőn szokták számon kérni, a kötetnek viszont nincs szerkesztője. A korrektúrára talán a kiadást előkészítő Hortobágyi Arnold- nak vagy a felelős kiadónak kellett volna jobban ügyelnie. A Függelékben (203—247.) számos, sajnos nem időrendben közölt dokumentum (tervrajz, térkép, levelezőlap, fotó, kisnyomtatvány stb.) teszi érzékletessé a fürdő életében bekövetkezett változásokat. A szép és igényes kivitel a balatonfúzfői Tradeorg Nyomda munkáját dicséri. A cím láttán az olvasó azt gondolhatja, hogy a tihanyi apátság 1743-1949 között volt a fürdő tulajdonosa. A történet végpontja a fürdő államosítása, a gyógyfürdő megszűnése. A kezdőpont viszont félreértésre adhat. A szerző azzal indítja a fürdő 200 éves múltjának bemutatását, hogy a „savanyúvíz forrás" már az 1716-ban készült birtokösszeírásban is szerepel. Ezt követően három egymást követő tulajdonos kezén van a fürdő területe, végül az utolsó tulajdonos özvegyétől veszi meg Lécs Ágoston apát a területet. 1743-ban egyik kitisztított forrás mellé fürdőházat építtetett. „Ezt az évet tekintik a fürdőtelep kezdetének." (21.) A források gyógyhatását bizonyára ősidők óta ismerték a környék lakói, a római kor óta írásos nyoma is van ennek. A középkor évszázadairól, a török időkről keveset tudunk. Az újabb kutatások szerint a gyógyfürdő a XVIII. század eleje óta folyamatosan üzemelt. Kezdetben Flaskár András székesfehérvári polgár (1702-1718), azután Demkovics (Temkovics) Miksa (1718-1741) seb- és fürdőorvos és özvegye, majd Schuszter József orvos és özvegye (1741-1755) volt a fürdő tulajdonosa. A tihanyi apátság Lécs Ágoston apát idején 1741-ben tisztíttatta ki a források környékét, 1743-ban egy fürdőházat építtetett, 1749-től Schuszter arácsi telepét bérelte, 1755-ben pedig megvásárolta. Ettől kezdve a gyógyfürdőtelep egyetlen tulajdonosaként tarthatjuk számon.9 Amikor a 9 LICHNECKERT András: A Savanyúvíztől a világfürdőig. In: Balatonfüred és Baiatonarács története. Szerk. Lichtneckert András. Veszprém, 1999. 727-728. (A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai, 14.) Lichtneckert a korábbról ismert fürdősök sorát sorát Flaskárral egészítette ki. 344 ÁCTA PAPENSIA V (2005) 3-4.
