Acta Papensia 2005 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 5. évfolyam (Pápa, 2005)

3-4. szám - Kisebb közlemények - Mezei Zsolt: 1848/49 kultusza Pápán (1850–1900)

Kisebb közlemények roly (egykori honvéd százados)33 * és Noszlopi Antal, valamint az ünnepi be­szédet mondó Pap Gábor. A forradalom 40. évfordulójának évéből, 1888-ból ismerjük az első részle­tes városi programot. Eszerint március 15-én az iparos ifjúság kezdeménye­zésére kb. 150 ember gyűlt össze a Griff Szálló nagytermében. A Szózat el­hangzása után Paál István alkalmi ódáját Payer Sámuel szavalta el. Szavalt még Trattner Lipót és Bereczky Jenő. Gyurátz Ferenc evangélikus lekipásztor felolvasása után bankett következett, amely éjfélkor ért véget. Az első po­hárköszöntőt Gyurátz Ferenc mondta Kossuth Lajosra. 1889-ben, az aradi tizenhármakra emlékezve a Pápai Lapok vezércikkét Lukácsék János34 ugodi plébános, egykori honvéd hadnagy írta. O Komárom várának védője volt, az utolsók között hagyta el a várat — erről emlékezett meg a lap hasábjain. És ezzel el is érkeztünk vizsgálódásunk utolsó pontjához, az ötvenedik évfordulóhoz (1898) és annak ünnepi eseményeihez. Ekkor már teljes pom­pájával ünnepelt a város. A Pápai Lapok február 6-ai számában fölhívja a lakosságot, hogy méltó módon emlékezzék meg a jeles évfordulóról. Ebben a cikkben jelentik be, hogy a város vezetése elhatározta: díszközgyűlést tart a nagy napon és az 50. évforduló emlékét a város jegyzőkönyvében is meg­örökítik. Indítványozták azt is, hogy ennek emlékére a Fő tér „Szabadság tér" névre kereszteltessék át. Már itt fölmerül az a gondolat, hogy Petőfi és Jókai szobrának elkészíttetésére gyűjtést kellene indítani. A szobrokat a Honvédemlékmű két oldalán kellene elhelyezni.33 * 35 Március 13-án aztán a lap piros fejléccel jelenik meg, nemzetiszínű keretben hozza Soós Lajos: „Babér lombok" című költeményét. Barátit Ferenc egykori honvédszázados, főiskolai tanár emlékezett 48-as élményeire és az egyik újságíró fölidézte az 1848. március 15-ei pesti eseményeket is („Egy lap március 15-e történetéből"). Az ünneplésből természetesen mindenki ki akarta venni a részét. Az ötvenedik évforduló ünneplését a Katolikus Kör kezdte meg városunkban március 13- án délután, ünnepi gyűléssel, amelyen Varga József igazgató és Kriszt Jenő plébános mondott ünnepi beszédet. Ugyanezen a napon ünnepelt az iparos ifjúság önképzőköre is. Itt Payr Sándor evangélikus püspöki titkár ismertette a polgári forradalom jelentőségét. Március 14-én a polgári leányiskola tartott délutáni ünnepséget az iskolaszék és a növendékek szülei előtt. Nagy Gabri­ella igazgató után Benczelits Erzsébet mondta el emlékbeszédét, mely a 48-as eseményeket vette sorra. Lampérth Géza versét Böröczky Júlia szavalta, majd 33 H. SZABÓ 1994. 230-231. 3< H. SZABÓ 1994. 238-239. 35 Ez így is történt, Kisfaludy Strobl Zsigmond alkotásait 1931-ben avatták föl Horthy Mik­lós kormányzó jelenlétében. 322 Acta Papensia V (2005) 3-4.

Next

/
Oldalképek
Tartalom